2014. január 6., hétfő

Fő a határozottság



Ma voltam nőgyógyásznál. Nem vizsgált meg. Vagy nekem kellett volna kérnem ezt 10ezerért? Na, most már mindegy is. Egyébként nagyon kedves volt, meghallgatott, elmondta, hogy persze megtükröz, ha ezt akarom, majd megbeszéltük, hogy holnap reggel mehetek is vérvételre, majd akár még a héten a tükrözésre. Hazafelé megfordult azért a fejemben, hogy fasza, ha amúgy minden szupi odabenn. Akkor tök felesleges lesz a tükrözés, és úgy 40ezrünk bánja majd. Kb. egy mp-ig gondolkodtam ezen, G-nek nem is mondtam, majd amikor hazaértünk, értesítettem a családot. Egyszer csak Anyukám felhív, úgy 1 óra múlva, és kérdezi, hogy nem akarom-e esetleg elhalasztani ezt a tükrözést. Mert mi van akkor, ha tényleg az endó dokinak lesz igaza, és "csak" endokrin baj van. Én meg kiteszem magam esetleg csomó veszélynek: méhszájtágítás, baci elkapás, méh átlyukasztás....
Nah, mondanom sem kell, nekem sem kellett több. Így is olyan döntésképtelen vagyok mindig. Komolyan. Egy rohadt zoknit nem tudok megvenni, ha már kettő közül kell választani.

Mindenesetre sikerül dönteni, viszonylag gyorsan dűlőre jutottam magammal.  Így az lesz, hogy megvárom a hó végét. Akkor megyek úgyis terheléses cukorra és inzulinra, valamint tsh, ft3, ft4-et nézetni, majd Kecskemétre a dokihoz. Ő majd mondja, hogy hogyan tovább. És adok még a szervezetemnek is egy kis esélyt januárban, ugyanis pár napja észrevettem, hogy fájnak a melleim, és duzzadtak is + elkezdett zsírosodni az bőrőm, szóval lehet, hogy a hormonjaim alkotnak valamit. Ilyen tüneteim egyébként már vagy 8 hónapja nem voltak. Ja, és a korábban 19 napja tartó menstruációm lassan eléri a 28 napot bakker. Igaz most épp pepitát játszik, egyik nap van, másik nap nincs....szerintetek mennyire vagyok ideges? Már arra gondoltam, hogy most újra kezd megjönni, azért tért vissza :D Álmodik a nyomor. 28 napos ciklus mi? :D

Ma egyébként egész jó és boldog napom volt. Történt ugyanis, még pár hete elhatároztam, hogy német tanulás ide, német tanulás oda, én jelentkezem a Relaxa T.Á.M.O.P támogatott angol tanfolyamára. Azért az angol és nem a német, mert a Relaxának csak az angolja akkreditált, és csak angolból tud ilyen állami finanszírozású tanfolyamot indítani. És gondoltam, ha már ingyen van (azaz 4500 forintba került a 90ezres tanfolyam), akkor jó lesz az angol is. Egyébként azért a Relaxa és nem más nyelviskola, ahol esetleg németre is mehettem volna, mert a tököm tele van a mezei nyelviskolákkal. A Relaxa különleges. És, mindig is ki akartam próbálni, csak bazi drága. Most viszont, ha tetszik és hatásos, és abszolút beválik, akkor akár még folytathatom is.
Na, de hogy a lényegre térjek. Szóval elhatároztam, hogy jelentkezem egy ilyen tanfolyamra. Aztán persze be kellett látnom, hogy nem olyan egyszerű ez, hiszen nem indítanak minden héten tanfolyamokat, és amiket indítanak, az is pillanatok alatt betelik. Azért regisztráltam a Relaxánál, biztos, ami biztos. 
Majd egyszer csak, január 1-én, hajnali 2-kor megláttam a emailjeim között egy Relaxás figyelem felhívó üzenetet arra vonatkozóan, hogy indulnak tanfolyamok januárban, de siessünk a jelentkezéssel, mert pillanatok alatt elfogynak a helyek. No, én léptem is fel a támop-os oldalra, és látom, hogy bakker, mind a 18 hely elkelt :( Nagyon mérges voltam, és szomorú, és szidtam magam, hogy miért nem néztem meg előbb az emailjeimet (bár nem tudom ki nézegette azokat szilveszterkor). 2-án felhívtam a nyelviskolát, hogy mit tudok tenni. Azt mondták, hogy esetleg nézzem minden nap, hátha valaki visszalép...így is tettem. És, mit ad Isten (és tényeg Ő, mert tegnap éjjel ezért (is) imádkoztam), ma teljesen véletlenül megnéztem, hogy esetleg nem mondta-e vissza valaki, és de :) Gyorsan le is csaptam a 18. helyre, aztán gyorsan el is ugrottunk a szerződést megkötni, 20-án pedig mehetek is a tanfolyamra :) Hát nem szuper? A véletlenek sorozatát már nem mesélem el, mert így is olyan hosszú lett a bejegyzés, hogy EgyNyulacska már tuti el sem olvassa :D (hozzáteszem, én sem tenném :D)

Na, pusszancs :)


10 megjegyzés:

Névtelen írta...

De, elolvastam és imádtam, itt a régi/új Rita! :D Szijaaa!

1ny

Rita írta...

:D de jóóóóó, puszillak!!!!!

Névtelen írta...

Szia Rita, hu, nagyon 'jól jön' most az irasod, megkerdezhetem, mi a neve ennek a nődokinak? Lehet h nekem is kell majd tukrozes, es ötletem sincs, kinél kezdjem, nincs 'bejáratott' nodokim. Előre is nagyon köszi,
Kata
Ui: BUÉK, en hiszek benne, hogy mindnyájunknak sikerül!!!!

Rita írta...

Kata, ìrsz nekem egy emailt? Ott megadom a telefonszámát is ;)

Heniiii írta...

Jó lesz ez a Relaxa, a minap nem hiszed el, pont ezt álmodtam meg, hogy oda mész :))

Rita írta...

Tényleg? :D akkor mindjárt összeírom neked, hogy miket álmodj még légyszi ;)

Pocilakóra várva írta...

Én is elolvastalak! :D

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Rita írta...

Köszi :)))

mrsg írta...

Ritus, welcome back ;) angol tanfolyam az jó dolog :) milyen jol jott volna nekem mielott kijottem, ugyanis alig-alig dadogtam angolul szoval kezzel labbal mutogattunk :D Heni meg már tudja mi a dolga, miket kell almodni az mar tuti :D