2014. június 30., hétfő

Javuló tendencia :)



Bár az épp aktuális még nem ért a végéhez, de már csak napok kérdése :) Persze hogy milyen lesz a minőség, azt nem tudom, csak reménykedem, hogy végre azon a téren is javulásnak indulok. Mindenesetre pár hónapon belül kiderül minden. Az endó dokis konzultáció után szeretnék egy vérvételes, ultrahangos ciklus követést, majd ha ott baj lesz (nem lesz!), akkor jöhet a tükrözés. De én reménykedem a legjobbakban :)





A javulás szembetűnő...egyre nagyobbak a számok a görbéken. Rövidül a ciklus, jobban elfér a görbe képen :D

2014. június 28., szombat

Hormonok


Milyen jó is az, ha vannak, ha működnek. Most épp úgy, hogy végigbőgtem úgy 3-4 órát. Ez normális? Peteérés után vagyok egy héttel. Soha nem volt még ilyen (nyomós ok nélkül órákig bőgni). Még lombikkor sem, pedig ott aztán kapjuk a hormonokat.

Úgy kezdődött, hogy reggel a piacon egyszer csak felforrt az agyvizem azon, hogy nem tudom, hogy mit is vegyünk, nem tudom, hogy mit főzzek, és különben is. Miért kell nekem mindenféle hülye diétát követnem, miért nem ehetek főt kukoricát, ha épp azt kívánom. Vagy sajtos-tejfölös lángost. Úgyhogy kb. a bőgés határán legszívesebben dobtam volna mindent a kezemből, és jöttem volna haza (vagy világgá), csak G. miatt folytattam a vásárlást.
Aztán amikor pontban délben hazaértünk, konstatáltam, hogy semmi, de semmi nincs itthon, amiből valami ebéd félét rittyenthetnék, sőt a hűtő is szinte üres annak ellenére, hogy több, mint 10 ezret elköltöttünk a piacon. Felszívtam magam, mondván na jó, akkor leszarom, eszem egy répát egy kis tonhallal. Nagy ebéd, mi? Aztán a gép elé ültem dolgozni kicsit, de azon is felhúztam az agyam, és csak bőgtem, mint egy hülye. Majd amikor elegem volt a hülye (most épp ez a kedvenc szavam) rajzokból, bevonultam a hálóba, és folytattam a bőgést...




2014. június 26., csütörtök

Úgy szeretem


Ez alkalommal hat órát vigyázhattam rá. Ebben benne volt két etetés, két altatás, peluscsere és sok-sok játék. Amikor felkelt a szundiból, odafeküdtem mellé. Ő felém fordult, majd cirógatott, nevetgélt, amikor belepusziltam a nyakába, vigyorogva behúzta azt. Láthatóan nagyon boldog volt, és nagyon-nagyon boldog voltam én is.
  

Ha becsukom szemem, őt látom. A huncut mosolyt a gyönyörű kék szemeiben, a kis gödröcskéket az arcán, amit csak akkor látni ha mosolyog (tehát majdnem mindig). Jaj, én úgy szeretem az én kis keresztlányomat :)
 
Jó lenne többször átélni hasonló pillanatokat. Jó lenne mindig, minden nap :) Talán egyszer, talán...








2014. június 25., szerda

Haverok, buli, fanta



Nem ám, csak: Hajam, lombikérdekesség, ciklusom (csak ez nem tetszett főcímnek).

Hétfőn voltam fodrásznál. Annyira útszéli kurvás sárga volt már a hajam, hogy muszáj voltam kezdeni vele valamit. Hugim most nem tudta vállalni a festést, márpedig nekem azonnal kellett, úgyhogy felkerestem itt Pesten egy viszonylag híreset, sok pénzért, és befestettem. Nem mondom, hogy tökéletes lett :p

Miközben vártam, hogy a festék tegye a dolgát, olvasgattam. Az ELLE magazin 2013. júniusi száma akadt a kezembe. (A dátumot illetően, mire haza értem, elbizonytalanodtam, de asszem egy évvel ezelőtti volt). Szóval olvasgattam, és egyszer csak egy nagyon érdekes cikkhez értem. Egy NewYork-ban élő doki (Tóth Attila) meddő házaspárokat kezel. Mégpedig elég komoly antibiotikumos kezeléssel. De a komoly alatt nem ám egyszerű gyógyszeres kúrára kell gondolni. Ő úgy gondolja, hogy a meddőség nagy részét (méhenkivülit, elzáródott petevezetékeket, magzatelhalást stb.) a chlamydia okozza, amit sokszor a szarabbnál szarabb tesztek ki sem mutatnak. Az antibiós kezelést a pár mindkét tagjánál alkalmazza, mindenféle katéter segítségével, amit a nő méhébe, a férfi végbelébe vezet fel, majd jó pár hétig folyamatosan átmossa a méhet, prosztatát és még ki tudja mit. Elég durva lehet.
Persze most tök feleslegesen csigáztam fel bárkit is, mert itthon ilyen kezelés nincs...csak érdekes, hogy mik vannak.


Meg írok arról is, hogy ma reggel letekertem bringával vagy 20 km-t szinte egyhuzamban, őrült tekeréssel, itt a városban, úgyhogy most tisztára kivagyok. Nem mondom, voltak olyan képzeteim közben, hogy mindjárt szívinfarktust kapok....dobogott rendesen :)

By Bluebutton Studio

Ja, és valamiért mostanában tiszta izgalomban vagyok. Mintha valami fontos eseményt várnék, vagy vizsgára készülnék, vagy nem is tudom. Pedig nem tudok semmi ilyesmiről :)


És még egy kis ciklus kép is a végére (szerintem biztató, főleg, hogy még csak a 25. ciklusnapon tartok):

.


2014. június 20., péntek

Kúra



Hétfőtől újra belevetem magam egy vitaminkúrába :) Azaz mind a ketten, mert G-t is teletömöm mindenféle jóval.  Azért hétfőtől, mert addigra pont elfogynak azok, amiket eddig is szedtünk. Az sem volt kevés, na de most aztán :)

Ehhez a mennyiséghez, már szükséges volt beszerezni egy gyógyszeradagolót, ami tök szuper, mert így egy hétre ki tudom osztani az adagokat, és nem kell minden nap ezzel szórakozni. Mert egyébként az egész vitamin szedésben ezt utálom a legjobban...na jó, mást nem is utálok benne. Ja, és mivel hiába csak 3 havi adag az itt látható mennyiség, elhúzzuk 6 hónapig, úgyhogy kellett egy elosztási táblázatot is csinálni, nehogy valamiből többet szedjünk a kelleténél, aztán jól elfogyjon itt idő előtt. Ez így egyébként 35 rugó volt + jön még hozzá B komplex is, ami most lemaradt a képről. Aztán vannak még a gyógyszereink is, szóval jól megtelik majd a mi kis adagolónk :)



 


A vitaminokról Ezüstmackó írt már a saját blogjában, úgyhogy én most  nem írom le, hogy mit mire. + sok vitamint a fészes pajzsmirigyes csoportban tanácsoltak. D vitamint most nem szedek, abból jól betankoltam télen és tavasszal. Most majd napozok, aztán majd ősszel újra elkezdem. Valószínű jön még ezekhez Magnézium és C vitamin is, azokat valamikor beszerzem még. 
Tiszta izgatott vagyok egyébként, mintha tutira csoda történne, ha elkezdem szedni őket :D

Ezt meg csak úgy megmutatom. Rajzolhatnékom volt :)

2014. június 11., szerda

Ezért


Még pár sor, hogy miért a munkakeresésem…

Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon egy 35 éves nő, aki talán úgy életet akar kezdeni munka terén, már leírhatja magát? Lehet még újra kezdeni? Vagy azt már csak úgy, ha tanul, amivel évek telnek el, és mire elvégzi az új szakmát, 40 lesz? Ki vesz fel egy 40-es nőt pályakezdőként?

Számít-e valamilyen munkánál az érettség? Én egyébként szívesen kezdeném elölről. Csomó barátunk dolgozik magas poziban, valamilyen külföldi multinál. Anno a legalacsonyabb poziban kezdték (van, aki recepciósként), és mára már vezető lett. És nincsenek, hangsúlyozom nincsenek magasabb kvalitásai, mint nekem. A fősulit is az évek alatt csinálta meg. Angolul persze most már tud, de amikor kezdte semmit nem tudott.

De az ilyen cég kevés. Azok vannak többségben, ahol nincs karrier, nincs feljebb és feljebb jutási lehetőség. Márpedig mi motiválna egy dolgozót, ha nem ez. Én a saját cégemben dolgozom. Tök jó, annyi szabad időm van, amennyit akarok, akkor megyek nyaralni, amikor akarok, akkor megyek vérvételre, ultrahangra, beültetésre, amikor akarok. Nincs elszámolni valóm senki felé, nem kell magyarázkodnom senkinek. Viszont. Ez magával vonja azt is, hogy amikor volt munka, akkor napi 20 órákat a gép előtt ültünk és csináltuk…fizu nélkül. Motivált minket (ketten csináljuk a céget), hogy dől a lé, és majd egyszer learathatjuk a babérokat. Így is lett. Volt kettő, azaz kettő szuper évünk a nyolcból.
Na nem kell top manager-i fizura gondolni, de azért jó volt. Most mi van? Jó pár hónapnyi (évnyi) munka nélküliség (dolgoztunk  azért, de csak a fennmaradásért küzdöttünk) kiölte belőlünk a küzdést, a munkánk iránti elkötelezettséget. Most megint vannak munkáink, de csak a járulékainkért, megint fizu nélkül. Mondhatom, marhára motiváló. Biztos lehetne ezt jól (jobban) is csinálni, de már nem tudjuk.

Egy kis kitérő: az tudni kell, hogy 100ezer forintnyi fizu mellé minimum 150 ezer forint kell még (járulékok, könyvelő, bérlet, adók). Szóval ha mi egy cégben ketten vagyunk, és mondjuk 100ezer a nettó bérünk, ez azt jelenti, hogy minimum havi 500ezer forint bevételnek kell lennie, hogy ezt a nevetséges összeget kifizethessük. Vicces igaz? És, ha mondjuk többre vágyunk ennél, és mondjuk 200ezret szeretnék havi nettóba kivenni, akkor közel 1millát kell havonta kitermelnünk, hogy ezt megtehessük. És ez nem könnyű a mai világban. Mondhatni lehetetlen.

Hát ezért várom én, hogy újrakezdhessem valahol máshol, ahol célom lehet, hogy jobb legyek, hogy előrébb jussak, hogy megmutathassam, hogy én is jó vagyok. Ahol felvakarhatom magam a padlóról, ahol lehet önbecsülésem. 

Nem is tudom miért írtam ezt le, de jól esett mindenesetre :)

2014. június 10., kedd

mégmindigmunka



És még annyit, hogy nem egyszerű ez a munkakeresés. Esküszöm, úgy érzem magam, mintha 8 általánossal keresnék munkát. Komolyan mondom, nem nagyon vagyok elég sehova...


Paleo


CSOKIFAGYI, GESZTENYE GOLYÓ

Így már lehet fagyiőrültnek lenni :) Ma megkívántam a csokisat. Elkészíteni kb. 5 perc volt, na jó, lehet, hogy 3. A receptet Pocak Panna ihlette, bár a nála látható mennyiséget még nem mertem bevállalni...már megbántam ;)

Aztán találtam a mélyhűtőben fagyasztott, cukormentes gesztenyepürét. Mivel nyersen nem édes, ezért pici mézzel megédesítettem, kevertem bele darált mandulát, majd golyókat gyúrtam a masszából :) MENNYEI lett. Együtt ettem a két desszertet, vacsi után tökéletes volt :) Egy baja van csak: gyorsan olvad, így  elág gyorsan kell kanalazni.

A kép sajna nem sikerült (szeretem a telómat, de fotózni nem tud), de azért megmutatom milyen. Megszórtam fahéjjal is.


2014. június 9., hétfő

Rubik kocka és fagyi



Ma meglehetősen rossz napom van. Egyedül vagyok, G reggeltől estig dolgozik. Tv-hez nincs kedvem és nagyon semmi máshoz sem. Kb. tök csöndben ülök a lakásban. Elkezdtem tornázni, de abbahagytam. Ettem sütit 10-kor, és ez annyira megterhelte a gyomrom, hogy azóta se semmit (este 19.00 van). Délután aludtam egyet a nagy unalomban. Hogyan lehetek ennyire motiválatlan? Szörnyű, annyira idiótának érzem magam.

Azért valamit mégis csináltam. A nagy magányomban reggel elővettem a több éve itt porosodó Rubik kockánkat. Sosem próbáltam kirakni, úgyhogy gondoltam keresek egy jó kis youtube videót, és addig nem nyugszom, amíg ki nem rakom. Nem mondom, ráment a napom, de a végén sikerült. A délelőtti tanulás után 2 sort már viszonylag hamar kiraktam délután. A 3. sor picit még bonyesznak tűnik így első nekifutásra, de majd gyakorolok :) Mondjuk csak azért tűnik nehéznek, mert a videó végén elsötétedik a kép, és csak azt hallom, hogy hogyan kellene kirakni, látni viszont nem látom :D A végén azért sikerült:


Tökre büszke vagyon magamra. Mondjuk ennél már csak akkor leszek büszkébb, ha videó nélkül kirakom a 3. sort is.

Na, megyek eszem valamit.....ja, azért egy kis fagyit csináltam ma. Volt itthon éretlen sárgabarack, ami nem volt valami fini, így gondoltam simán beáldozom. Mézzel édesítettem rajta picit, mivel csak eritrit van itthon, az meg nem igazán olvadós, vizet meg nem akartam a fagyihoz tenni. Az van ugyanis, hogy megint rászoktam a fagyira. Mondjuk többnyire paleo fagyit eszem (Alléban lehet kapni), meg néha lecsúszik egy kis 100% pisztácia is, ami nem tudom mennyire 100%, hiszen nyilván cukor van benne, és akkor már nem 100%, de túl sok tejszín biztos nincs benne, mert bajom nincs tőle (kicsit hosszú lett ez a mondat). Szóval két napja ettem nempaleeosat, tejszínes fagyit is. Hááát, a délutánt a wc-n töltöttem, de nem baj, most legalább tudom, hogy olyat többé nem. Tavaly olyan ügyes voltam, nem ettem semmi bűnöset. Idén ez nem megy....még jó, hogy a pajzsmirigy gyogyótól lefogytam picit, különben most tuti kiborulnék.

Ja, és nem akarok ám depis blogger lenni. Igyekszem lelkes lenni, kreatív és motivált :)
Úgyhogy vacsi után jól el is elmegyek G elé a munkahelyre bicajjal. Legalább mozgok picit.


2014. június 3., kedd

Én naív....






Végül így zártam a ciklust. 39. napra, 37-es hőkkel, és, ha akarom, 14 napos luteálissal. Az utolsó napokban megnéztem az elmúlt évek hőgörbéit. 2008-2010-ig rendszeresen vezettem, akkor még volt értelme. Nos, egyetlen egyszer volt ilyen magas a hőm (bár akkor is csak 2 napra), amikor az 1. méhenkívülim volt. Előtte és azóta se, soha, úgyhogy azt hiszem okkal voltam boldog és vártam nagy reményekkel ezt a vérzést. Azt hittem végre hatnak a gyógyszerek, az olajok, a teák, a vitaminok (közöttük a nagy dózisú E vitamin). Tévedtem. Megjött a 39. napon, majd másnap is, mára pedig kb. el is múlt. Ez a két nap is olyan volt, hogy....ááá szót sem érdemel. Vérzésnek tekintem, mert piros színű volt, de iszonyú gyenge.

Két hónap múlva újra kontroll. Bár a pajzsmirigy értékeimen nem kell már sokat javítani. A cukor meg, lassan már nem is érdekel. Mindenesetre most épp nem szedek Meforált, meglátjuk, ez mozdít-e valamit jó irányba. Vagy rosszba, de akkor majd megint visszatérünk rá, és belőjük az adagot valahova a 250 és az 500 mg közé.

Ebben a ciklusba, ha felmegy a hőm, elmegyek egy uh-ra. Egyszerűen látnom kell, hogy mekkora a nyálkahártya. Így legalább tudom majd mondani a dokinak is. Hogy időt nyerjek, el kellene mennem vérvételre is. Ösztrogén, Prolaktin, Tesztoszteron, majd a 21. nap környékén progeszteront nézetni. De ezt már csak a következő ciklusban tudom, ami remélhetőleg a hó végén vagy júli lején lesz. Lehet, akkor kellene az uh is, hogy legyen egy komplett ciklus követésem. 

Hát ezek vannak most....éppenséggel nem vagyok teljesen happy.