2014. március 30., vasárnap

Dokilevele




Kedves Rita!
Még mindig kevésnek tűnik a szövetek pajzsmirigy hormon ellátottsága. Felmerül reverzT3 sy lehetősége is. A jelenlegi TSH alapján azonban először próbáljuk meg 100 ug-ra emelni a Letrox dózisát. Ha ez sem lesz elég, akkor 25 ug Trijodthyronin Sandoz is szóba jöhet.
A cukorterhelés sokkal jobb mint volt, de a csökkenő 120 perces VC nem kedvező. Próbáljon meg 1x500 mg Meforalt szedni.
A változások után 2 hónap múlva VCT2 és TSH kontroll lenne javasolt. Addig látható lesz, hogy miként alakul a spontán ciklus és milyen eredményeket hoznak a fenti változtatások.
A ciklustáblázat alapján, ha nézem a hőt, akkor talán lehetett peteérés, de viszonylag gyorsan jött meg a menses.
Egyelőre még várnék a lombikkal.
Ha jön a barátnője, akkor hozza már magával ezt az emailt kinyomtatva, illetve a részletes levelét szintén kinyomtatva.
Ezek alapján írok gyógyszereket, beutalót, új leletet.

Üdvözlettel NP.

Ez ám a rendi doki, ugye?! És örülök, hogy nem hagy rám semmit. Hogy le meri írni, hogy várjunk még a lombikkal. T doki mindig rávágta, hogy mehetünk. A szar eredményeknél is. 
Két hónap múlva újabb terhelés. Jaj anyám. Összeragadnak a beleim itt a kéthavonkénti cukormáztól :D
Viszont ez  tök jó, mert úgyis többet mozgok mostantól. Bejött a bringa szezon + a jó idő is, ami több mozgásra csábít, szóval lehet, hogy így jobban tudok javítani az eredményeken.
Holnaptól akkor nyomatom a fenn leírt adagokat, van itthon mindkét gyogyiból.

2014. március 28., péntek

Ma



Eléggé furi eredményeket kaptam ma:

Cukor 0’: 5,17 mmol/l                   ref. 4,00-6,40    
Cukor 120’: 4,20 mmol/l             
Inzulin 0’: 5,05 mIU/l                    ref. 2,00-29,10
Inzulin 120’: 18,80 mIU/l

De csak azért furi, mert mértem terhelés közben az itthoni vércukor mérővel, és az hagyján, hogy csal kicsit a gép, na, de így? 

0': 5,4
60': 7,0
120': 5,8 

Szóval a 0 perceset majdnem eltalálta, a 120 perceset meg ennyire nem? Furi, nagyon furi.

Nem tudok sajnos menni 2-án a konzultációra, mert közbejött egy 2 hetes intenzív nyelvtanfolyam, úgyhogy megkérdeztem telefonon a dokit, hogy esetleg egy internetes konzit nem lehetne-e megejteni. Mondta, hogy hát, most az egyszer (és utoljára) és ingyen! Na, azért én felajánlottam, hogy fizetek. El is küldtem neki minden eredményt, meg a jelenlegi állapotomról egy hosszú leírást. Potom két tömény oldal írtam tele + elküldtem vagy 5 mellékletet. Tuti hülyét kap, ha meglátja. Jó lenne, ha a kedvem szerint válaszolna, esetleg elküldene még vérvételekre, vagy kapnék valami új gyogyót. Mondjuk, ha szerinte rendben vagyok, akkor nem lehet mit tenni :) Mondjuk nem vagyok, ezt tudjuk :/

Azért biztos, ami biztos, április 23-án elmegyek egy természetgyógyászhoz is. Jó pár éve voltam, és most még ennek adok egy esélyt. Ezután már tényleg hátra dőlhetek, hogy én mindent megpróbáltam.
25-én pedig jön fel hozzánk Hugim az én drága kereszt lányommal, és itt is hagyja nálunk, ő meg elmegy egy barinőjéhez. Tökre várom már:)
És ma voltunk 4-es Metrózni, nagyon jó volt. Tiszta futurisztikus minden állomás.






2014. március 25., kedd

Vicces jelenet




Tegnap G. hazajön a piacról és ezt meséli: Képzeld megyek a piacon, egyszer csak elém pattan egy idegen pasi a tömegből, és újjongva ezt mondja:

Pasi: Úúú, hellóóóó. Veled találkoztam tegnap Zamárdiban!? :)))
G:  (kikerekedett szemekkel) Veleeem? Nem hiszem.
Pasi: Ja, nem. Akkor a sztk-ban álltál előttem a minap.

:DDDD És valóban állt mögöttünk pénteken a sorban egy magas pasi. Tiszta lökött. :D



2014. március 24., hétfő

Paleo




Azért sütni volt kedvem :)

ALMÁS SÜTI

Volt itthon csomó tavalyi alma, amit már magában nem ettem volna meg, sütibe viszont pont jó. A receptet Betűlevesnél találtam.

Amin változtattam:
mandulaliszt helyett >>> gesztenye liszt
1,5 dl olaj helyett >>> 1 dl olaj
3 dl kókusztej helyett >>> 1,5 dl kókuszkrém

Annyira finom lett, de annyira. Már maga a nyers krém is. Alig bírtam abba hagyni a nyalakodást. Még jó, hogy maradt a sütibe. Próbáljátok ki!



Nem is bírtam kivárni, hogy kihűljön :)



Csörgedeznek az eredmények




Borzalmasan motiválatlan vagyok. Mindenben. És utálom ezt az állapotot, mégsem tudok ellene tenni. Nagyon rossz érzés. 
Ma megjött az rT3 eredményem is. Naná, hogy nem jó. 0,32 ng/ml. Bár, őszintén szóval, én még egy olyan embert sem láttam, akinek jó lett volna ez az eredménye. Ha ezt a számot összevetjük a t3 eredményemmel, és szorzunk, osztunk, akkor kijön ez a szám:10,78. Ami nem jó, mert minimum 20-nak kellene lennie:( Ezt remélem a dokim is tudja majd (ha, nem én majd jól megmondom neki), és kitalál egy jó kis gyógymódot. Ha nem, akkor így jártam.

Az rt3 rezisztencia tünetei:
  • pihenés szükséges bármilyen fizikai aktivitás után
  • krónikus mélydepresszió
  • öngyilkosság gondolata
  • fázósság
  • hideg lábak és kezek
  • székrekedés
  • szemöldök- és szempillahullás
  • száraz haj, hajhullás
  • őszülés
  • száraz, repedező bőr
  • légszomj
  • koncentrációzavar vagy képtelen hosszabb, ideig egyhuzamban olvasn
  • feledékenység
  • homályosság érzete a fejben
  • képtelen fogyni, ill. állandó hízás
  • csökkent libidó
  • hányinger
  • fájó csontok/izmok
  • csontritkulás
  • pattanásos arc
  • kimerülés fizikailag, szellemileg
  • képtelen teljes munkaidőben dolgozni
  • képtelen hosszú időn keresztül állni
  • rendkívül morgós, ingerlékeny, intoleráns másokkal szemben
  • nehezére esik kézzel írnia
  • törékeny, repedező körmök
  • rettentő nyugtalanság
  • fülcsengés/zúgás
  • reggelente nehezére esik enni
  • ízületi fájdalom
  • étvágytalanság
  • ödémásodás, vízvisszatartás
  • vérnyomásproblémák
  • alacsony testhőmérséklet (36,8 alatt)
  • feszülés érzése a torokban
  • allergia
  • fejfájás migrén

Ebből azért 10-15 tünet nekem is befigyel. Bár ezek nyilván mástól is lehetnek.... 

2014. március 21., péntek

Cukorterhelés



Itthoni vércukormérővel:

0' 5,4 mmol/l

60' 7 mmol/l

120' 5,8 mmol/l

És ugyebár a két hónappal ezelőtti terhelés eredményeiből tudom, hogy eléggé felfelé csal a vércukormérőm. Úgyhogy ennek nagyon örülök, és izgatottan várom a valós eredményeket.




2014. március 17., hétfő

ez+az...tiszta unalom



Jó régen írtam. Pedig lenne mit. Pl azt, hogy vége az angol tanfolyamnak (hüp-hüp). Kaptam egy szép oklevelet is, amit akár be is keretezhetnék. Jó lenne, ha folytathatnám itt, a diplomamentő akción belül. Rajta vagyok az ügyön :)

Meg aztán voltam vérvételen a múlt héten, tsh, ft3, ft4, rt3-et nézettem. Az rt3 3 hét, mire megjön, de a többi meg van:
tsh: 0,89 pmol/l
ft3: 5,3 pmol/l
ft4: 18,70 pmol/l
Az ft4 picit magas, az ft3 meg lehetne magasabb. Na, de majd, ha megjött az rt3-is, április 2-án a doki megmondja a tutit. 
Pénteken pedig megyek cukor terhelésre. 2 hónapja volt az előző. Azóta csak 250mg Meforált szedek, kíváncsi vagyok, hogy kiugrik-e a vércukormérőm mérőkéje.

Voltam nőgyógyásznál is ma. A rákszűrés eredményéért mentem (P2 lett), és ha már ott voltam, megkértem, hogy nézzen már meg ultrahanggal, így a ciklus 12. napján. Hát, bevallom picit jobbat vártam. Nyh: 4 mm, és peteérésnek semmi jele. Kár.

Jó uncsira sikeredett ez a bejegyzés. Pont, ahogy érzem magam :/ Na jó, a végére írok valami izgit is:) Múlt héten pénteken rendeltem egy csomagot, benne egy csiga krémmel, egy csiga szérummal, 5 féle méregdrága krém mintájával és egy arctisztító berendezéssel. Nem volt olcsó egyáltalán, de ez most kellett és kész. Már alig várom, hogy este használhassam őket....holnapra szép leszek, sá-lá-lá :D

A szerzeményeim:



2014. március 7., péntek

1. ciklus



Azt még nem tudom, hogy ez a ciklus beleszámít-e majd abba az ominózus 3-ba. Egyelőre úgy fest, hogy nem. De majd meglátjuk milyen lesz a következő. Egy éve (!) volt utoljára spontán ciklusom. Viszont ez is ugyanolyan, mint az előző évi nem spontánok....kevéske. Na jó, nem, most talán egy ici-picit jobb/több. (A kevés, mondjuk nem tudom mit jelent. Egyes természeti népek is keveset véreznek, úgy tudom. És ők nyilván nem járkálnak lombik intézetbe, és nem szednek hormonokat sem, hogy vastagabb legyen a nyh, azt mégis szülnek gyerekeket.)

Az a két kiló szerencsére lement. A melleim még fájnak, de gondolom elmúlik majd. Legközelebb pont akkor kell megjönnie, amikor megyek az endo dokihoz április elején, szóval remélem tudok neki majd érdekeseket mondani.

Úgyhogy talán lehet reménykedni. Mondjuk ez nem tudom, hogy jó-e. Jobb lenne inkább tudni a valósat, de ahhoz meg tükrözés kellene, amit meg nem akarok. Hát ennyi.






2014. március 3., hétfő

Elszabadult a pokol




+ 2 kiló megint feljött rám. Csak úgy, a semmiből. Szinte egyik napról a másikra. Még a múlt héten, és azóta is itt van. Egyszerűen nem tudom, hogy mit tudok még tenni. Paleozom, nem zabálok össze-vissza mindenféle péksütit. Nem eszem máshogy mint tavaly ilyenkor, mégis augusztus óta 6 (!) kilót híztam. Előtte évekig stagnált a súlyom.
Jó, most biztosan van valami hormonális változás bennem, mert ugrál a hőm (nekem sosem szokott), fájnak a melleim is, tiszta pattanás vagyok. Abban csak egy picit merek bízni, hogy megjön és ezért van ez az egész...

(Vagy a stressz. Múlt héten szét dolgoztam az agyam. Volt, hogy 17 óra után álltam fel a gép elől. Fájt is lábam rendesen.)

by Wrdout
ui.: holnap megyek kipróbálni egy csellót :)

2014. március 1., szombat

Paleo




Viszonylag kevés receptet hozok mostanság, úgyhogy most jól rátok zúdítom az e heti menümet.

ZÖLD TURMIX

A tv-ben láttam egyik nap, úgyhogy jól be is vásároltunk az alapanyagokból. Rém egyszerű, viszont annál finomabb. A hozzávalók:
1 db alma (héjastul)
1 db banán
pici gyömbér (ízlés szerint. és nem por!)
pár marék spenótlevél
víz (annyi, hogy még ne lepje el a hozzávalókat a turmix gépben)

Nagyon jó lett....de legközelebb több gyömbért teszek bele:)



RAGU

Minden, amit volt itthon, bele került:
1 fej vöröshagyma
1 ek. kacsazsír
1 kg darált hús 
1 konzerv hámozott, egész paradicsom
1 fej brokkoli 

Hagymát zsíron megpirítjuk, majd mehet a serpenyőbe a hús is. Miután megsült/főt, belemehet a paradicsom. A legvégén a só és a bors után beletesszük a roppanósra főt brokkoli, és kész is. Én paleo tésztával ettem.




CUKKINI KRÉMLEVES

1 fej vöröshagyma
1 ek. kacsazsír
2 db közepes cukkini
1 fej brokkoli
kb. 1,5 liter víz

Először megpirítjuk a hagymát, majd hozzátesszük a felkockázott cukkinit, és pirítjuk picit vele együtt. Ezután mehet hozzá a rózsákra szedett brokkoli és a víz. Addig főzzük, amíg a brokkoli puha lesz, sózzuk, borsozzuk, majd a végén összeturmixoljuk. IMÁDOM!
Nekem volt itthon egy kevés trapista sajt is, úgyhogy azt is tettem a tányéromba.

Egyébként az mindent elmond, hogy a jövő héten is ilyen levest fogok enni. Már 3 hete ez a levesem :D Megunhatatlan!