2012. augusztus 27., hétfő

Lombik helyett endokrinológus


Nagyon jól telt az elmúlt egy hét. Sokat pihentünk, bicajoztunk, sétáltunk, kerti moziztunk, grilleztünk, Balcsiztunk:) Egyedül a szerdai nap volt kicsit hektikus. Már kedden többször ránéztünk az emailjeimre, vártam a Mensmentisből a levelet, de persze nem érkezett meg. Szerdán reggel még mindig semmi (jó, hogy s.o.s., fontos címszóval küldtem el nekik még előző héten) Megelégeltem a dolgot, úgyhogy felhívtam őket. Csodák csodájára kb. a 2 hívásnál fel is vették a telefont. Judittal beszéltem, aki nagyon kedves volt, rögtön tudta, hogy ki vagyok és hogy miről van szó. Mondta, hogy a doktornő megírta már a hétvégén a levelet, csak nem küldték még el, de felolvassa, ha gondolom….hát, gondoltam:

Drága Rita!

T. Adjunktus Urat helyettesítem a szabadsága alatt! Sajnos nincs túl jó hírem!
Ezzel az eredménnyel nem szeretném ha elindulna a stimuláció, mivel félő, hogy ismételten kudarcélmény lenne a vége!
Átnéztem a leleteit és feltűnt, hogy a túrós zabkása Önnek van reggelire kitalálva, a szendvics helyett. Nekem is személyes kedvencem!
Nemigen látom az étkezési időpontjait és összetételét! Nem látom a fehérje és rostfogyasztását sem! Lombik előtt, mivel az Ön testtömege ideális, nagyon fontos a megfelelő fehérjebevitel, túró, szárnyas, marhahús ill hal, tojás formájában.
Fontosak nagyon az időpontok, különösen a reggeli időpontja, ami 6.00 és 7.00 között legyen.
Jó lenne, ha el tudna fáradni egy egyéni diétás oktatásra, ahol az étrendjét át lehetne beszélni.
Helyes étrend és változatlan gyógyszeres kezelés után kb. 4 héttel kellene egy újabb labor, ahol reggelire a túrós zabkását enné meg! Továbbá jó lenne egy D vitamin kontroll is!
Sajnálom, hogy most nem tanácsolhatok mást, de ebben a helyzetben nincs túl sok esélye a sikeres beavatkozásnak!

Szeretettel: B. H.

Igazából sejtettem, hogy ez lesz, hiszen a 9-es cukor nem annyira jó, de akkor sem tudtam, hogy hírtelen mit is csináljak. Végül úgy döntöttem, felhívom a lombik dokimat is. Ő is azt mondta, hogy egyértelmű, hogy a stimulációt így nem lehet elkezdeni, és azonnal hívjam T. dokit, és kérjek azonnali orvoslást erre a bajra. Persze másodjára már nem volt akkora szerencsém a Mensmentises telefonálással. 1 órán át biztos hívogattam őket mind a 3 telefonszámon, mire végre valahára felvették. Most Angélával beszéltem, de ő is nagyon kedves, mindig tudja ki vagyok:) Mondtam neki, hogy nagyon szeretnék vagy a Doktornővel vagy a Doktor Úrral azonnal egy személyes konzultációt, mert ennek így semmi értelme. Tulajdonképpen, amiket a Doktornő leírt (a reggel 6-7 közötti reggelit, a rostokat, a fehérjéket), úgy érzem ezeket én (majdnem)mind betartom. Okés, hogy nem szoktam túrós zabkását enni mostanában reggelire, de ettem már sokszor, én is nagyon szeretem. Na, de ezért, hogy ezt elmondják a diétás oktatáson is, ezért nem fizetek ki 14 ezret. Szóval úgy érzem, hogy nem csinálom olyan rosszul ezt a diétát, nem változtatna rajta annyit egy dietetikusi konzultáció, hogy az eredményeim rögtön javulásnak indulnak. Itt valami konkrétabb dolog kell, mondjuk gyógyszer csere, vagy kiegészítés…bár már előre félek, hogy T. doki nem lesz hajlandó erre. Szerdán mindenesetre kiderül. Arra azért mostantól figyelek, hogy a reggelim a túrós zabkása legyen (bár életem végéig ezt biztosan nem fogom bírni), és heti többször egyek halat, csirkemellet, tojást.

A lényeg, hogy kisírtam egy szerdai konzultációt T. dokival, reggel 9-re megyünk:) A másik lényeg, hogy a lombik sajnos most minimum egy hónapot csúszik:( Ja, és van még egy lényeges dolog. A Jera-masszázs úgy néz ki, hogy megint hatott…napokon belül megjön:) (akinek problémája van a ciklusával, annak nagyon ajánlom, hogy próbálja ki)

2 megjegyzés:

Anonymous írta...

Szia,
olvasgatom a blogodat. Nem tudom, mennyi a testsúlyod, én nem szedtem gyogyit, de nekem is az volt a gond, hogy nem vittem be a napi 180 g Ch-t. Amíg nem tartottam ezt be+ sok-sok fehérje (én amúgy nem szeretem a husit) nekem is ugrált a cukrom. Ha sportolsz akkor aznap +10 g kell minden 40 perc sport után. Én voltam többször tanácsadáson is, van egy csomó anyagom, ha gondolod elküldöm őket. De tényleg fontos, hogy meg kell enni a napi min. mennyiséget, sport mellett 150-160 g annak elég, akinek 30 kg feleselege van. (Én sem hittem el, hogy a soványaknél pont az a gond, hogy éhes lesz a szervezet és valahogy az kavar be a dologba.)
gabi

Rita írta...

Szia Gabi, köszi az infót...igen, most már én is látom, hogy a kevés evés sok sport mellett nem jó. Túlsúlyom nincs, úgyhogy tényleg a 160, de inkább a 180 lenne nálam talán a minimum...na, ezt is megkérdezem szerdán:)
Hááát, ha küldenél anyagot, akkor megköszönném. Az az igazság, hogy csomó mindenem van nekem is, de hátha egyszer olyan anyagot kapok, amit még nem láttam és valami újat mutat;)
Még egyszer nagyon köszi, hogy írtál, minden jó tanáccsal okosabb leszek a témában:)