2012. október 17., szerda

20 :)



Percre pontosan 6.15-re érkeztünk ma az Intézetbe, és már fel is mehettem a pihenő szobába. Kiválasztottam egy ágyat, szigorúan azt, amiben eddig még nem feküdtem….a babona:D

A punkciónál én voltam az utolsó, az 5. Először nem értettem, hogy miért (tavaly nem volt név szerinti sorrend, az mehetett elsőre, aki akart, és naná, hogy én akartam:)), aztán csak sejtettem….legtöbb várható petesejtes a legvégén. Ezt utána a nővérke is megerősítette:D
7.45 körül mentem be a műtőbe. Miután benyomták az altatót, gondoltam picit a babára, azután arra, hogy na, pár másodperc és az ágyban alszom…ez így is lett. Következő kép, hogy felkelek:) Potom fél órácskát aludtam csak. A többiek basszus 9-ig nyomták a szunyát. 9.15 körül az ott adott cukros tea helyett inkább megettem a tízóraimat + azt az egy kocka étcsokit, amit szintén ott adtak babaragacs címén. Megittam az 1 liter kálciumos-magnéziumos vizemet is és vártunk. Még vagy 1,5 óra eltelt, mire jött Tanár Úr az adatokkal. Mikor megmutatta a kis papírkáját, láttam, hogy nekem a 20-as számot mutatja:) Azt is hozzátette azért, ami a hétfői ultrahang után persze sejthető volt, hogy sok közülük az éretlen….de nem baj, csak lesz közöttük 1-2-3-4 kis lütyőke, akik erősek, szépek és jönnek hozzánk szombaton, vagy hétfőn:)

Tanár Úr mondta még, hogy egy pici vérzés várható, mert azért csak szurkáltak bennünket odabenn….persze én ezt sem hagyhattam ki, naná, hogy van-volt pici vérzés:D
Pár tiltólistás dolog is van, pl.: no házasélet, no mozgás….nehogy szétrobbanjanak a megnagyobbodott petefészkek. Úgyhogy most pihi ezerrel, és jajdevárom a holnapot:)

Ja, és még valami. Miután felkeltem az altatásól, elküldtem a kis lelket, aki már napok óta velem van, a biológus csajokhoz:) + az őrangyalkáimat is, hogy vigyázzanak rá. Kicsit élénk a fantáziám? :DDDD 

Jaj, és még még valami:D Zsuzsa jött kivenni a branült:
Ő: az ura fel akart jönni magához. (tudni kell, hogy ide csak akkor jöhet fel a férj, 
     ha egyedül van az ember lánya)
Én: de lüke, miért akart feljönni?...hiszen tudja, hogy nem lehet
Ő: hát, mert szereti magát :D

16 megjegyzés:

kitim írta...

Egyáltalán nem :), nagyon jól tetted, ha ezt érezted jónak. Segítséget mindig kapunk, de kérni kell, anélkül nem megy és Te így tettél! Szorítok :))))

Rita írta...

Köszi, Kitim:)

Anonymous írta...

:))))))) Továbbra is drukk!

Melange

Bánat utca... írta...

Nagyon szuper Rita!!Legutóbb hány petesejtet sikerült növeszteni?:))Puszi

Havanna írta...

Ritám én nagyon boldogságos vagyok, nagyon ügyi vagy!!!:)
Sok sok drukk a randihoz!

Rita írta...

:) De cukik vagytok mind!!!! Köszönöm

Csibu, tavaly 35 petesejtem volt :D Úgyhogy ennek nagyon örülök. Egyelőre nem is feszül a hasam...na, de ezt majd holnap meglátjuk, most mennyire feszül. Puszi Nektek:)

Audrey írta...

Uyges vagy :) epedve vároma fejleményeket! sok érett és megtermékenyültet!! aranyos vagy, a pocsék napom ellenére mosolyognom kellett a kedves bejegyzéseden :) köszi :)

Rita írta...

jaj, köszike Andrey:)puszi

Anonymous írta...

Most már csak arra gondolj, hogy milyen szép babókat kapsz vissza és milyen jó lesz az első hányinger a várandósság alatt. :-)
Drukkolok!
gabi
(amúgy szerintem a cukros izo italt is számolni kell a diétába :-))

Rita írta...

Köszi Gabi...én is várom már a hányingeres korszakot:D

jaj, most akkor számoljam? jaaaaaj

Pocilakóra várva írta...

Jaj, de jó!
...és én is mosolyogtam, hogy milyen jó fej a nővérke, -ill.a férjed!

egynyulacska írta...

De jó hírek, Rita! A lelkecskék nem véletlenül legyeskednek körötted. Tetszene nekik ez az anyuka meg ez az apuka, nem tágítanak...
Költözzenek a pocakodba!

Rita írta...

Én is ebben bízom nyulacska:)

Bánat utca... írta...

35 PETESEJT VOLT legutóbb?Atyaisten:)))))Másnak 3 év alatt van annyi természetes módon:DDDD

Rita írta...

Hát igen, Csibu....sajna meg is lesz ennek majd még a böjtje, ebben biztos vagyok:(

Popi írta...

Szuper hírek :)
Minden a legnagyobb rendben lesz :)drukkolok érte!
Férjed és persze Zsuzsa is nagyon édes :D