2015. február 28., szombat

Újra


Mintha éledeznék. Ma rám jött, hogy tornáznom kell, úgyhogy a reggelt egy jó kis freeletics-el kezdtem. Pár napja elhatároztam már, hogy újra kell építeni az izmaim, mert így csak hiába várom, hogy megjöjjön. Rájöttem, hogy nekem csak ez segít. Karácsonykor zabáltam mindent össze, na jó, inkább csak cukrot (szalont), de volt azért pici glutén és laktóz is. Viszont jártam a speed fitnesszre is, ami hatására 30 napos ciklust produkáltam. Most viszont, bő 1,5 hónapja konkrétan semmit nem csinálok, még a kajámra sem figyelek, így történhetett, hogy immáron a 40. napot taposom, és semmi. Azaz mintha lett volna pé, de nem vagyok benne biztos, mert a hőm nem mindig mutatja a dolgokat. És még az is lehet, hogy ciszta van, mert sajnos nagyon érzem a bal oldalam. Eléggé úgy fest, hogy az utóbbi hónapokkal haza vágtam az eddigi diétám eredményét. Na, mindegy, majd felépítem újra.


A mai torna baromira lefárasztott egyébként. Konkrétan a kb. 45 perces mozgás után reggeliztem, aztán vissza feküdtem aludni....12:30-kor keltem. Azóta pedig csak lézengek. Ez a nap egyértelműen kuka, nem csináltam semmi értelmeset. Még az angolra sem tudom rávenni magam, egy kis olvasáson kívül, pedig nyomni kellene, mert szarban leszek 21-én, ha menni kell.

Az első tornám után G. lefotózott. Szörnyű. Ki gondolta volna, hogy ilyen hájas vagyok?! :D Ha lesznek izmaim, megmutatom a különbséget.



5 megjegyzés:

Bejus70 írta...

Szia, Rita, de jó, hogy előbújtál és ilyen felépítősen! A képre kíváncsi vagyok, cserébe megmutatom a nyári biforafteremet, de csak titkosan, nehogy kikerüljön nekem a pinterestre. :) Egy ideje én is punnyadok, kukanapok dettó. Várom ennek a hercehurcának a végét, mert szeretnék rendesen mozogni megint.
Az angolt pedig tessék szinten tartani!

Rena írta...

Ügyes leszel Rita! Hajrá izom-újjáépítés!! És biztos nem kell újra nyelv vizsgázni!

Pocilakóra várva írta...

Hajrá! :)

Heniiii írta...

Hiányoznak az írásaid, milyen a munka, hogy tetszik az angol, nekem az vagy nem tűnt fel/vagy már olyan régen írtad, hogy volt 30 napos ciklusod, ami tök jó! Egyébként pedig nem tudom elképzelni, hogy te hájas lennél :)

Csigusz írta...

Hajas? Na persze! Azert jo lesz minden szempontbol a speedfitness. Nem csdalom, hogy eleged van annyira sokat tanultal, es most hogy lehet sikerult is olyan fura hogy elvileg ugyanolyan nagy erobedobassal kene tanulni mint a vizsga elott, ez igy bazi nehez. Hat tartsd a kajat ahogy tudod, azert az is szamithat. Es szur az oldalad abbol gondolod a cisztat? Azert mert hosszu a ciklusod Te is tudod nem biztos a ciszta.