2013. január 6., vasárnap

Hétvégi pihenés



Ma nagyon tartalmas napunk volt:) Megint wellness-eztünk, most Visegrádon. Szupi volt minden: a jakuzzi, a szauna, a só és illat kamrák és az úszás is. Hazafelé betértünk egy pisztrángoshoz is. Mmmmm, hogy milyen finomat ettünk. Én pesto-sat ettem, G. füstöltet. A köret sali volt. Jól laktunk nagyon, de ami a legfantasztikusabb az egészben, hogy nem kell a szénhidrátokat számolgatni, vagy azok miatt aggódni. Eszembe sem jut. Nem is vagyok olyan éhes, mint a korábbi időkben. Akkor hisztirohamot kaptam, ha nem kaptam meg időben a kajámat. Ma az ebéd kevés alma és répa volt, a pisztrángot, azaz az ”ebédet” fél négykor ettük, de jó volt így, nagyon jó:)Azt hiszen Kretty példáját követem én is idén:)

Mikor este hazaértünk, gyorsan nekiálltam a reggelimnek. Holnap hozok receptet is, mert nagyon jó kis kaja lett:) Imádok egyébként a konyhában tüsténkedni, egy bibi van csak. Egyszerűen nagyon szörnyű, ahogy főzök/sütök. Szerintem kb. 5× több edényt, evőeszközt használok el, mint amire feltétlenül szükség lenne. Ezen nem tudom hogyan javíthatnék. Azt hiszen akkor leszek igazi háziasszony, ha a megtanulok nem csak finomakat, de szépen is főzni/sütni.

És akkor a mai….HálaSoraim:
Hálás vagyok…..a sűrű hóesésért ♥ az autó ablakán olvadó csodaszép hópelyhekért ♥ Budapest esti fényeiért ♥ a Visegrádi Silvánus Hotel szolgáltatásaiért ♥ az úszás öröméért ♥ hogy ma a férjecskémmel tölthettem a napom ♥ a pisztráng ínycsiklandozó ízéért ♥ a sok  finomságért, amit hazafelé vásároltunk ♥ az esti tv nézős, összebújós pillanatokért ♥

4 megjegyzés:

kretty írta...

Te az én példámat, èn a te tièdet...;)

Rita írta...

Megbeszéltük;)

kretty írta...

Akkor januárban gyorsan terhes leszek, az elég jó példa, nem? ;)

Rita írta...

Ahhha,a legszuperebb :)