2012. szeptember 26., szerda

5 rítus az egészségért

Még régen letöltöttem egy könyvet a netről, aminek a címe: A fiatalság forrása. Letöltöttem, de persze el nem olvastam, sőt, miután rájöttem, hogy mi is ez tulajdonképpen bele se néztem. (nem tudom miért, mert ma beleolvastam, és egész érdekes...de akkor valahogy nem érdekelt a téma.) Na, de a lényeg, hogy ma tök véletlen ráakadtam egy videóra, ami szintén ezzel foglalkozik és meg is tanítja az 5 tibeti rítust, amelyek segítségével elérhetjük a testi, lelki egyensúlyt. Mivel én korábban rendszeresen (több, mint egy évig) jógáztam, hozzám nagyon közel állnak ezek a dolgok. 
Elhatároztam, hogy ezentúl minden reggel ezzel a pár mozdulatsorral kezdem a napom, majd meditálok egy picit. Biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog, hogy nyugodtabban vegyem az előttem álló lombikot:)




A várható előnyök:)

Az első rítus javítja a keringést, amely azután javítja a visszerek állapotát. Erősíti a kart és segít, ha itt csontritkulás van. Növeli a csakrákon átáramló energiát, különösen azokra a csakrákra hat, amelyek a fejtetőn vannak, a homlok mögött, a mellkasban és a térdben. Ösztönzi a sejtek újjáéledését, az agyban és a gerincben levő folyadék áramlását, ezáltal tisztábbá teszi a gondolkodást és megelőzi a fejfájást. Ha naponta elvégezzük az első rítust, az egész testben beindulhat a fiatalodás folyamata.

A második rítus erősíti a pajzsmirigy, a mellékvese, a vese, az emésztőrendszer, a nemi szervek és a mirigyek működését, beleértve a prosztatát (dülmirigy) és a méhet. Segít a szabálytalan havi vérzés esetén, és bizonyos esetekben csökkenti a klimax tüneteit. Pozitívan hat az emésztőrendszer és a belek problémáira. Jót tesz a vérkeringésnek, a légzésnek, erősíti a szívizmokat, a rekeszizmot és a nyiroknedvek keringését. A mozgás erősíti a hasat, a lábat, a karokat, csökkenti a hát alsó részében a feszültséget s ezért a fájdalmat is. Jótékonyan hat a láb és a nyak merevségére. Segíthet azoknak, akik a csípő és a nyaktájon ízületi gyulladástól szenvednek s azokon is, akiknek csontritkulás van a lábában, csípőjében, medencéjében és a nyakában. Gyorsítja az 5., 3., 2. és 1. számú csakrák forgását a torokban, a has alsó és felső részében és a farok csontnál.

Másodikhoz hasonlóan a harmadik rítus is megifjítja a pajzsmirigyet, a mellékvesét, a vesét, az egész emésztési rendszert, a nemi szerveket és mirigyeket, beleértve a prosztatát (dülmirigy) és a méhet. Különösen ajánlott klimaxban lévő vagy szabálytalanul illetve gyengén menstruáló nőknek. Erősíti a hasat, a rekeszizmot, mélyíti a légzést, enyhíti a hát alsó részében és a nyakban a feszültséget és a fájdalmat. Segíthet az arcüreg problémákon és könnyíti az ízületi gondokat a nyakban és a hát felső részében. A gyakorlat különösen az 5., 3., 2. csakra forgását gyorsítja, amelyek a torokban és a has alsó részében vannak. A rítus javítja általános közérzetünket és erőnlétünket.

A negyedik rítus erősíti a pajzsmirigyet, az emésztőrendszert, a nemi szerveket és mirigyeket, beleértve a prosztatát (dülmirigy) és a méhet, a vér és a nyiroknedvek keringését. Jótékonyan hat a hasra, a szívizmokra, a rekeszizomra, erősíti a hasat, a combot, a karokat és a vállat. Ha arcüreg problémáink vannak, érezhetjük, hogy tisztítja az orrunkat. Ha ízületi gyulladás van a nyakunkban, a vállunkban, a csípőnkben, a térdünkben, akkor ez a rítus különlegesen jól hat mindezekre. Ugyanez érvényes azokra is, akik csontritkulást észleltek a karban, a lábban és a medencében. A rítus elmélyíti a légzést, felgyorsítja a torok, a mellkas, a has alsó és felső része és a farok csont csakráinak a mozgását (5., 4., 3., 2., 1. csakra) és jó hatással van a térd táján lévő mellékcsakrára is. Ösztönzi az energiatermelést és fellendíti az immunrendszer működését. A gyér vagy kimaradt menstruációs ciklusokat és a klimax tüneteit is jótékonyan befolyásolja ez a rítus.

Az ötödik rítus fiatalítja a pajzsmirigy, a mellékvese, a vese, az emésztőrendszer szerveit, gyorsítja és javítja a nemi szervek és mirigyek (beleértve a prosztata és a méh) működését. Elősegíti a vér és a nyiroknedvek keringését és ez pozitív hatást gyakorol az immunrendszerre, ösztönzi a mélyebb légzést, növeli az energiát, az életerőt, felgyorsítja a csakrák működését. Erősíti a hasat, a lábat, a kart, könnyíti a hát alsó részében a fájdalmakat, enyhíti a nyak és a láb merevségét. A második, harmadik és negyedik rítushoz hasonlóan ez is különlegesen hatékony a klimax és a szabálytalan menstruáció tüneteinek az enyhítésében. Tisztítja az arc és orrüregeket, csökkenti az emésztési és bélproblémákat, segít azokon, akiknek csontritkulás van a lábában és a karjában és azoknak is megkönnyebbülést nyújt, akiknek ízületi gyulladásuk van a csípőben, a hátban, a vállban, a kézben és a lábfejben.
 

4 megjegyzés:

Bánat utca... írta...

Rita, ez nagyon érdekes!!!Lehet Én is kipróbálom:))puszi

Rita írta...

próbáld, próbáld...ártani biztosan nem árt;)

Bánat utca... írta...

csak hasnyál:DDD

Rita írta...

:DDDDD