2013. február 27., szerda

Kolonoszkópia



Miközben várakoztunk, betoltak egy idősebb embert a vizsgálatra. Pár perc elteltével mindenféle érdekes hangok kezdtek kiszivárogni. Fájt az embernek valami az nem kétség. Amikor kinyílt az ajtó befogtam a fülem, hogy ne halljam. Ekkor kezdtem el igazán izgulni és félni, de nem sokáig sokkolódtam szerencsére, mert pár perc elteltével hívtak is. Először aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, amit persze egyáltalán nem olvastam el. (Vicces lett volna, ha mondom, hogy oké, leülök elolvasom az egy oldalas sűrű szöveget, aztán aláírom.) Ezután levetkőztem derékig, majd felfeküdtem az ágyra, ahol letakartak egy zöld lepellel, hogy ne fázzak. És már jött is a nővér "A" szerrel. Miután beadta, pár másodperc és már éreztem is, hogy nem lesz itt gond. Csukódott a szemem, de el nem aludtam, csak éreztem, hogy…igazából nem éreztem semmit. Végig láttam a belezetem, sőt válaszoltam is, ha kérdeztek. Először oldalra feküdtem, majd a hátamra. Éreztem fájdalmat, de egyáltalán nem volt elviselhetetlen…hatott a cucc:D
20 percig tartott a vizsgálat. Ezután a nővér segítségével felöltöztem, majd tolókocsiba ültettek és áttoltak egy elfekvőbe kórterembe pihenni. Ott nem voltunk sokáig, mert Géza már nagyon indulni akart. Úgyhogy kicsit kótyagosan, de elindultunk hazafelé. Kb. 5-8 percnyire lakunk, szóval nem volt vészes.

Összességében jó élménnyel jöttem el, és mindent rendben találtak szerencsére:) Bár 19-én megyünk megkonzultálni a dolgokat, akkor azért pár dolgot meg akarok kérdezni. Pl. azt, hogy miért nem ürültem ki teljesen (volt ugyanis egy kevés bélsár…bocsi a részletezésért). Hozzáteszem két kilót fogytam tegnap, nem mondom, darázs derekam lett:D Na nem sokáig, pár nap és a régi leszek:) A többi leletemet is 19-én beszéljük majd meg...szaladnak a hetek rendesen.

Szóval azt kell mondjam, hogy nem kell félni egy kis kolonoszkópiától, máskor is megyek:D
Köszönöm Lányok, hogy gondoltatok rám:) Holnap küldjük a pozitív energiákat Heninek, okés?

20 megjegyzés:

Audrey írta...

örülök, hogy nem volt gáz (csak bélsár.. höhöhö-bocs, ezt nem tudtam kihagyni). Tényleg örülök, hogy nem volt vészes, és midnen rendben van, sokat gondoltam Rád délelőtt :)

Anonymous írta...

Ritus, örülök, hogy "túl vagy" a mai napon! Ügyi vagy! Puszillak : Anita

Heniiii írta...

Rita, köszi!!! még lehet, én is elmegyek erre a vizsgálatra, kedvet csináltál :)

Favics Eszter írta...

Ja, mert hogy tegnap kaptal hashajtot? Te bolond az elfekvo az valami egeszen mas!!! :-)

kretty írta...

Riszpekt Rita!!!!

Rita írta...

:D köszi csajok .)

igen, tudom Eszter, hogy az más, de olyan jól hangzott:DDD

Rena írta...

Ügyes voltál és ezt is kipipálhatod a vizsgálatok sorai közt!
Holnap keresztbe mindenem Heni miatt!

Anett_1 írta...

:))) Ügyesek voltatok!

Az elfekvő nekem is feltűnt;)

Rita írta...

:D na, jó, akkor azt hiszem kihúzom...még azt hiszi valaki, hogy bedugtak egy elfekvőbe:D

Popi írta...

Imádni való, hogy egy ilyen vizsgálatot is ekkora lendülettel és örömmel csinálsz végig :)

Kiscsillag írta...

Tényleg nem semmi a hozzáállásod :)), minden elismerésem. Küldhetnél belőle nekem is......;)

Bánat utca... írta...

Jajj Rita ettől a képtől összeszorult a "gyomrom":DDD
Ügyes vagy nagyon!!!

Favics Eszter írta...

Csibu, nyugodtan mondhattad volna, hogy a sejhajod. Egymas kozt vagyunk.

Rita en rosszul lettem ettol a szotol :-)

Bánat utca... írta...

Konkrétan igen, a seggemre gondoltam:DD

Rita írta...

:D Csajok, látom tetszett a bejegyzés:D
Egyébként vicces, de én tényleg akár holnap megcsináltatnám megint...asszem rászoktam a kokóra:D

kretty írta...

Ehhh Rita, azért ne kapj rá...;) vannak jobb dolgok is az életben! :D habár nekem volt egy betegem, aki 8 hónap alatt 6 db gasztroszkópiát csináltatott magának.... Igaz, az a felső része a szisztemnek, na de akkoriiiis!

Rita írta...

Kretty, asszen a gyomortükrözést nem élvezném ennyire :D

Favics Eszter írta...

Ide valaszolok :-) Igen, bo egy het, nagyon varom. Nem irok bejegyzest, mert nincs semmi emlitesremelto. Harom napot intenziven pihentem a kanapen. Holnap mar megyek franciara es babazni egy ikres baratnomhoz, meg vasarolok is picit. :-) Kb ennyi. Csak jovo het kozepen tesztelek elorelathatolag. Puszi

Rita írta...

Jól van:)))) pusszancs (az ikreket jól vésd be:D)

Favics Eszter írta...

Ize, nem azt vesem :-)