2013. szeptember 26., csütörtök

Tegnap és ma



Az eddigi lombikoknál valahogy mindig volt egy kis rossz érzésem. Mind a háromnál az első napon, amikor kiderült, hogy kezdünk, valahogy úgy éreztem, hogy jaj, még ne, majd a következő hónapban. Azóta rájöttem, hogy oda kell figyelnem ezekre a megérzésekre, és azok szerint cselekedni, mert úgy tűnik működnek. Hogy ezt most miért írtam le, majd szépen lassan kiderül a bejegyzésből:)

A hétfői intézetes konzim után eléggé vártam már a tegnapit, a sövényes dokival (ezentúl ez lesz az ő megszólítása). Hétfőn elég rossz megérzésekkel indultam útnak az intézetbe, de ezt említettem is néhányotoknak. Ezért amikor szerdán útra keltem, faggattam picit magam, hogy na, most mit érzel Rita? Rossz megérzésem egyáltalán nem volt, sőt. Valahogy nem éreztem, hogy tükrözésem lesz. Az egyéb eltávolító technikákban nem voltam biztos, de ebben igen. És bejött. Sövényes doki ugyanis kijelentette, hogy szerinte ezzel a folyadékkal nem kell semmit sem csinálni. Tükrözés kizárt, az általam felvetett tűs leszívós technikát is ellenezte, mivel nekik pl. nincs is hozzá megfelelő eszközrendszerük. De azt mondta, hogy szerinte nem érdemes bolygatni, majd felszívódik. Előadtam neki a kis teóriámat, de nem nagyon izgatta. Szerinte nem ettől nem menstruálok, és nem a sövény műtét miatt alakult ez oda. No, ez utóbbit azért egy ici picit kétségbe vonom, de végülis ha ő ezt mondja, akkor én elfogadom. Csak nem akarna nekem direkt rosszat! Válaszként tehát ezt írta Tanár Úr levelére: Szerintem, igen! (Erre a válaszra egyébként Tanár Úr kérdőn nézett ma rám, hogy ENNYI? Azt hittem odaírja, hogy mi lehet ez!-mondja. Hát bakker. Majdnem mondtam neki, hogy akkor miért nem kérdezte meg tőle ezt is?)

Ma reggel tehát "A" válasszal elmentem az intézetbe. Jó, hogy én vagyok a postás egyébként. Simán megkonzultálhatták volna az esetemet telefonon, és akkor talán nem kellett volna 8ezret ezért a "Szerintem, igen"-ért kifizetnem.  Hátdemostnincsigazam? Na, de visszatérve a lényegre. Ma megint megkérdeztem a kis belső énemet, hogy na, van rossz érzés? És nem volt. Valahogy boldogan mentem az intézet felé, semmi rossz előérzet nem gyötört.
Megint megvizsgáltak, még mindig ott a feketeség. Nyh 3,5 mm, ami extra vékony, szinte nincs is. Elkezdtek viszont előttem agyalni (ennek tökre örültem, végre nem futószalag effekt). Mondtak ott mindenfélét, a méh átmosástól, az Embryogen-en keresztül, a biopsziáig mindent. Azt hiszem mindent megtesznek majd, hogy megfelelő legyen a nyh, mire oda jutunk. Mondjuk az Embryogen nekem már nem kell, mert fagyi babáink vannak, de lehet, hogy nem is ezt mondták, csak valami hasonlót:) Elkezdte Tanár Úr magyarázni, hogy biztos arról lehet szó, hogy amikor kivágták a sövényt, akkor túl nagy darabot kanyarítottak ki, és így egy lyuk keletkezett a helyén. Ezt nyomták is fülembe végig, mire végre eszembe jutott, hogy dehát ez csak most kerül oda egy hónapja! Elkezdtem mondani, hogy Parádfürdőn is ott volt, de még nem volt ekkora, mire Tanár Úr leállított, hogy őket nem érdekli, hogy máshol mit láttak, csak az, amit az intézetben. Jó, gondoltam, akkor mondok olyat is. Augusztus elsején S. doki vizsgált meg itt az intézetben, és ő semmit nem látott akkor! (Vagy nem volt elég alapos, ugye? Bár ezt azért most rögtön észre lehet venni, amint bedugják az uh fejet.) Ergo, ez a valami azóta nőt oda. Erre asszondja Tanár Úr, hogy hát, akkor tényleg lehet, hogy ez mégsem egy légüres tér, hanem mégiscsak valami folyadék. Nem értem. Annyi uh képet láttak már életükben. A levegő és a folyadék ugyanúgy néz ki?
Mivel nincs menstruációm hónapok óta, így ma picit (nagyon) rásegítünk. 3×3 Estrimaxot szedek, ami elég nagy adag, a lombikkor is csak 3×2 volt a legtöbb, amit szednem kellett. Lövöm még mellé 5 napig a Gonapeptyl szurit és a Fraxiparine-t is végig,  ez utóbbit azért, nehogy baj legyen. Igazából S. doki kérdezte, hogy szedek-e Aszpirint, mire mondtam, hogy azt nem, de van Fraxiparine receptem. Mondta, hogy jó, azt kezdjem el mindenképp. 6db Esrimax és egy adag Fraxi már bennem is van:) Ja, a Fraxiparine csomó gyógyszertárban hiánycikk, úgyhogy levert a víz picit a 3. gyógyszertár után. Már épp azon kattogtam, hogy hogyan fogom ezt ma elintézni, mire találtunk egy ügyeletes gyógyszertárat, ahol szerencsére volt egy havi adag, és feltehetően lesz is mindig. Huh.

Nekem a lényeg a mai napban, hogy a konzultáció után sem jött semmi rossz érzés (sá-lá-lá). Pedig aggódásra lenne okom ugyebár, mert annyira azért nem jó a helyzet. De tényleg semmi rossz, sőt, valahogy úgy érzem, hogy sikerülni fog, bármikor is lesz a beültetés. 7-én megyek a következő konzira, úgyhogy egyelőre addig látunk csak. De nem is akarok tervezni semmit, mert eddig mindig közbe jött valami, úgyhogy haladunk szépen lassan, egyik lábunk a másik után:)

(Visszatérve a megérzésekre. Azért nem mindig működik ám ez. Az utolsó lombikkor igaz, hogy az elején volt rossz érzés, utána viszont már megvoltam győződve, hogy sikerül. De azért figyelek erre! Bár, ha a következő beülti előtt jön a rossz előérzet, attól még tuti nem fogok halasztani....nah, akkor ennek mi értelme? :D)

5 megjegyzés:

Csigusz írta...

:) Embryoglue lesz az. Egyszer nekem az is volt mikor meg friss volt a szer. De nemregen mondtak a batatnmnek Gentben a kutato korhazban, hogy meg sem egy nagy durranas es csak penzkidobas. Hat fene tudja.

Rita írta...

Ja, tényleg ezt mondták. Meglátjuk, hátha nálam mégis beválik :D

Rita írta...

Ja, és nekem ez a szer azért kellene asszem, hogy a helyén tartsa tutira az embriót. Mivel emiatt a fekete izé miatt lejjebb fecskendezik majd picit, nem fel egészen a méh tetejébe.

Anonymous írta...

A 3x3 estrimax elég giga adag, én max 3x2-t szedtem anno vastagítás céljából, annyi bőven elég volt. De a legtutibb eredmény a Dermestril tapasz volt, Estrimaxsal kombinálva egyidejűleg. Akkor sikerült a fagyis lombik. A végén adnak majd pár napig progeszteront is? Mert az alakítja át úgy a nyh-t hogy megjön tőle a mensi.
Üdv, M.

Rita írta...

Igen, nekem is 3x2 volt eddig. A dermestril tapaszròl nem hallottam még, majd utána nézek. Bár ciki lenne nekem gyògyszer ajánlani :D Persze, tuti kapok progit, 7-én kiderül, h mikor :)