2013. június 18., kedd

Endokrinológusnál



A mai napra szóló időpontomat még tavaly ősszel kaptam. Azóta már voltam 2x is doktor úrnál ugyebár, de ezt az időpontot biztos, ami biztos alapon talonban tartottam, hisz olyan nehéz hozzá bekerülni.

Még két hete, Parádfürdőről felhívtam a doki asszisztensét Melindát, hogy tőle kérjek tanácsot arra vonatkozóan, hogy menjek, vagy ne menjek a dokihoz. Elmondtam őszintén, hogy nekem vérvétel kell, nem azért hagyok ott 20 ezer forintot, hogy a doki meghőtérképezzen, és elbeszélgessünk. Legalább fél órát beszélgettünk telefonon, és megígérte, hogy majd ő is megpróbál beszélni a dokival a vérvételről, úgyhogy menjek mindenképp, mert a doktor úrnak igenis nagyon fontos, hogy segítsen a gyereket akaró nőkön. Hát, jó, nagy nehezen eldöntöttem, hogy akkor megyek. Ennek ellenére mondanom sem kell, hogy ezután azért volt pár álmatlan éjszakám,  igencsak lelkiismeret furdalásom volt, hogy már megint ennyit kell rám költeni. Géza mondta is akkor (nagyon kis cukker volt), hogy ne csináljam már, hogy 20ezer forint miatt ennyit idegeskedem. De akkor is....a 20ezer, az 20 ezer, na:(
Még egyébként ma is úgy gondoltam, hogy basszus le kellene mondanom az időpontot, mert tuti nem akar majd vérvételre behívni a kórházba (Tb-re) és akkor kidobom a pénzt + ha kíváncsi vagyok egy-két dologra, és miért ne lennék, akkor meg ezután mehetek el magánba megnézetni még minimum 10ezerért. Szóval ezen agonizáltam már vagy két napja, ennek ellenére csak nem mondtam le az időpontom. Így utólag azt hiszem jól tettem:) 

Az történt, hogy amikor Melinda behívott, odasúgta, hogy szólt a vérvételről. Ekkor azért picit megnyugodtam:) A doki megnézett megint a hőtérképpel, gyulladást most már egyáltalán nem láttunk a pajzsmirigyemnél. Jól meg is nyomkodott. Közben nyelnem kellett nagyokat, ami víz nélkül elég nehezen ment, alig tudtam a nyálamat összegyűjteni:D Rákérdezett, hogy más doki (pl.Parádfürdőn, vagy aki műtötte a sövényem) nem nézett-e nekem hormonokat. Mondtam, hogy nem, ő volt az utolsó, még tavaly novemberben, aki vért vett tőlem. Ezt ő egyáltalán nem értette. Mint ahogy azt sem érti, hogy a lombik intézetben miért kezelnek mindenkit egy kaptafára. Nálam nagyon fontos lenne pl. a progeszteron pótlás milyensége, hiszen alapjáraton kb. nem termelek progit. És lássuk be, a legutóbbi lombikkor is megjött a beülti után egy héttel. Persze ő nem szólhat ebbe bele, hogy a lombik intézetben hogyan kezeljenek engem. Ezt mondjuk nem értem, hogy miért nem. Nem írhatna egy ajánlást, hogy mit kapjak? Na, mindegy...majd hozakodhatok én elő a farbával. De végülis miért is ne? Fagyi beülti lesz, amiért keményen fizetünk majd. Miért ne kérhetnék erősebb dózisú progeszteron pótlást?!

Na, de visszatérve az endokrinológusra. Miközben beszélgettünk, egyszer csak felállt és odahozott egy újabb kütyüt. 


Egy nem tűvel működő, akupunktúrás készüléket. Bekapcsolta, majd jól megnyomta vele a jobb, majd a bal fülcimpámat. Eléggé fájt, nem mondom. Azt mondta, hogy holnap elvileg meg fog jönni :DDD hi-hi, hiszem, ha látom. Mondtam neki, hogy ha ez valóban így lesz, akkor megyek hozzá minden hónapban ilyen "szurkálásra". De persze csak a terhesség után! Úgyhogy most izgatottan várom a holnapot, de őszintén szólva én már annak is örülnék, ha legalább a hőm elkezdene felfelé kúszni. Kíváncsi vagyok nagyon!

Ja, majd el felejtettem. Megkérdezte, hogy voltam-e AMH-t nézetni, én meg előadtam, hogy miért nem voltam (mindkét stimukor sok petesejt, amik szépen megértek az 5. napig, állandóan vannak petesejtek a petefészkekben...) és ő ezt elfogadta, nem mondta, hogy pedig igenis meg kell csináltatnom. A biztonság kedvéért, azért DHEAS-t most nézünk. Mert a lényeg azért az, hogy megyek csütörtökön vérvételre:) És mivel csomó-csomó minden megnézünk, így azért csak megérte, hogy elmentem hozzá...már csak azért is, mert nem is 20ezer volt a konzultáció, hanem 18...valószínű rosszul emlékeztem.

Ezeket írta ki:
E2
Progeszteron
DHEAS
Anti-TPO
anti-Tg
TSH
FT3
FT4
Prolactin
Vércukor
Inzulin
HOMA
LH
FSH
LH/FSH

Az eredményig mindent folytatnom kell: szelént, Meforalt, wild yam kapszulát (Eszter, lehet megint megkérlek, hogy rendelj nekem). Szigorúan innom kell a cirtomfű teát, hogy ne stresszeljek.  Ha megjönnek az eredmények, lehet, hogy el kell kezdenem majd a barátcserje kapszulát is szedni. Ha magasabb a prolaktinom, akkor lehet, hogy bromocriptint kapok (mondtam neki, hogy egyszer szedtem eddig bromót, és rögtön teherbe is estem). Ha a cukrom és inzulinom rendben lesz, akkor valószínű leállít a Meforalról is. Ezt én annyira nem is bánnám, a paleo mellett szerintem felesleges. 
Talán jövő hét végére meglesznek az eredmények, akkor remélhetőleg okosabbak leszünk...addig pedig...esküszöm fáj a hasam... :D




10 megjegyzés:

Audrey írta...

Nagyon kïváncsi vagyok, remélem tenyleg megjòn :)

Popi írta...

Hű de tuti lenne ha innentől ilyen sima lenne minden :) Szúrnak, megjön! JÖJJÖN!!!! :)

Rita írta...

Őszintén szólva jól megmosolyogtam én ott is a dokit, amikor mondta, hogy na, akkor holnapra várhatom, hogy megjön. De azért érdekes, hogy egy komoly szaktekintély ezt komolyan gondolta.

Heni44 írta...

Hát azért komoly szaktekintély, mert az akupunktúrában is hisz:-) Szerintem tuti megjön, én legalábbis biztos vagyok benne :-) Jó, hogy sikerült a vérvételt elintézni :-) Ez a paleo egyre jobban izgatja a fantáziámat. Melyik könyvvel kell kezdjem, hogy ne veszítsek a lelkesedésből? Anyagilag egyébként mennyivel drágább, mint a normális IR étkezés?

Rita írta...

:) Heni, nekem azért vannak kétségeim :S Na, jó: töröl, töröl...Megjön és kész!

Én nagyon szeretem a paleot. Finomak a kaják, nem kell számolgatni semmit, szabadabban étkezel. Hogy drágább-e, nem tudom. Vagyis szerintem egy picit igen. De most azért lehet friss zöldséget, gyümölcsöt venni. A lisztek nem olcsóak, de én pl. nem sütök állandóan, így sokáig kitartanak. És itt Pesten elég sok helyen van paleo cuki, úgyhogy most már nem kell lemondani se arról, hogy az ember cukiba járjon:) (nekem ez fontos szempont:D)
A Szendi féle könyvek közül Eszter jóvoltából olvastam elég sokat. Tetszett mind:) Szerintem menj be egy könyves boltba, és lapozgasd át mindet, úgy válaszd ki, melyik tetszik neked.

Bejus70 írta...

Ritu, mostan érted izgul a fél orszg, hogy menstruáljál holnap, szóval nagy rajtad a felelősség, nem mutathatsz ezek után fityiszt! :D

Rita írta...

Jaj, Bejus, most beparáztattál :D

Anonymous írta...

szia,
az endodoki számát meglehet kapni?

Rita írta...

Persze:) Csak ide nem akarom kiìrni. De küldj egy emailt ès ùgy megadom, okès?

Heniiii írta...

Szimpi ez az endo doki :) hajrá holnap, legyen mensi!