2012. december 31., hétfő

Újra itt:)



Nem akartam már idén több bejegyzést írni, most (főként azért, mert tetszett a sok bejegyzés, amit ma olvastam nálatok) mégis úgy döntöttem, hogy én is megírom a magam utolsó 2012-es posztját:) (férjecském úgyis dolgozik épp, én meg egyedül szilveszterezek)

Anyukám nemrég azt mondta, hogy a skorpióknak jó lesz a jövő év, ugyanis nekik a páratlan évek jönnek be inkább. Mivel mind a ketten skorpiók vagyunk, így most ennek nagyon örülnék….és való igaz, hogy az utóbbi páros évek (2008, 2010 és 2012) mind tartogattak számunkra nehéz perceket….na, jó a 2011 is:s De ezekkel most nem foglalkozom, csak előre nézek, és hiszem (tudom), hogy minden tökéletesen alakul az elkövetkezendő időben.

Már úgy várom a holnapot. Legfőképp azért mert pár hete nem élek épp szűzies életet, ami a diétámat és a mozgást illeti. De végülis nem is baj ez, jól esett a szabad élet. Holnaptól viszont újra a régi leszek és ezt is várom már nagyon. (Nem tudom miért pont holnaptól…visszatérhettem volna egy hete is:D) És, hogy mik a terveim a jövő évre? (na jó nem a jövő évre, hanem holnapra:D)

Elkezdtem olvasni A varázslat című könyvet. Tulajdonképpen arról szól, hogy legyünk HÁLÁSAK és akkor minden megadatik, amit akarunk…így holnaptól a könyv szerint haladva elkezdem tanulni, magamba szívni a hála érzését, és hiszem, hogy ettől megváltozik az életem:)

Holnap G-vel tisztítónapot tartunk, zöldség-gyümi nap, azután kezdődik a PALEO diéta. Mivel 3 éve (kisebb-nagyobb megszakításokkal) tartom az IR diétát, és nem mondhatnám, hogy minden szupi nálam, ezért úgy döntöttem, nem kockáztatok sokat, ha ezentúl nem így étkezem. Meglátjuk beválik-e a paleo. Mindenesetre pár hete készülök rá és nagyon megszerettem  a muffinkat, kenyereket, leveseket stb. Szerintem jó lesz:)
Visszatérek a napi sporthoz is, és remélem, ezt a térdem is így gondolja. Pár hete/napja nem érzem, hogy fájna. Mindenesetre majd valami lájtos tornával kezdek.

Igazából ennyi, nem akarok felesleges fogadkozásokba bocsátkozni. Van még pár tervem, de azt most inkább titokban tartom:D

Szóval BÚÉK nektek kedves kis blogos barátaim, hiányoztok, úgyhogy jó lesz már megint a hétköznapokat élni veletek;)

8 megjegyzés:

Kiscsillag írta...

BUÉK Nektek is Drága Rita! Szeretem olvasni az írásaid :) és köszi a sok infót, amit megosztasz.

KisCsetresz írta...

Én most járok nálad először. Szintén skorpió, és szintén nem szeretem a páros éveket. Viszont Boldog Új Évet kívánok én is!

Heniiii írta...

Anyukádat üdvözlöm, próféta szóljon belőle :) mi is dupla skorpióként ebben bízunk! Boldog Új Évet Neked, Nektek is Rita drága! puszi!

Rita írta...

Köszönöm Lánykák:)

Anonymous írta...

Boldogságos 2013-at Neked!!!

ETAMA

Rita írta...

Köszönöm ETAMA:)

Pocilakóra várva írta...

B.Ú.É.K! :)

Rita írta...

:) úgy ám, de mindenkinek!