2012. november 6., kedd

Endokrinológusnál - I.



Megjártam az endokrinológust:) Azért ez a nap nem volt egyszerű. A reggel mért 6,6-os éhgyomri cukor értékem teljesen elszomorított, egyszerűen úgy éreztem, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Azután jött az üzi, hogy valaki lemondta az endó időpontját, hívjam őket…ezután pedig a telefon, hogy most, azonnal mehetek…hát, ez tényleg egy 10milliószoros nap volt nekem:)

Nagyon szimpatikus volt a doktor úr. Először az adataimat vette fel (egy papírt nézve, amit előzőleg a nővérke adott neki, az én adataimmal). Mikor a születési dátumhoz ért, megkérdezte, hogy nem 1989 esetleg? :DDDD Szóval 10 évet simán letagadhatok, és ezt egy orvos mondta:D Ezután mondta, hogy akkor meséljek. De még mielőtt nekikezdtem, azért mondta, hogy így ránézésre is megmondja, hogy mi a baj. Én erre rögtön mondtam, hogy nem-nem a pajzsmirigyem (aki ismert biztosan tudja, hogy miért is kérdés ez minden új dokinak). Mikor mindent elmondtam, egészen az első menstruációtól máig, akkor megnézte a korábbi leleteimet. Kapásból fel is írta a Meforált! Azt mondta, nem érti miért kaptam én ezeket a kombinált szereket, úgy, hogy amióta ezeket szedem nem is menstruálok, tehát nem nagyon hatnak! Fasza, de tényleg, csak 2 évet pazaroltam el:( 
Megultrahangozta a pajzsmirigyem + hő térképpel is megnézte, és mondta, hogy ez bizony gyulladt. (és pl. a Femibiont még véletlenül se szedjem. Igazán remek, hogy ebből is beszedtem most egy levéllel.)Pénteken megyek vérvételre. Csomó-csomó dolgot megnézünk: CRP, cukor, inzulin Homa, TSH, Ft3, Ft4, SHBG, Thyreoglobulin, Anti-TPO, Prolactin, Cortisol, E2, Progeszteron, ECLIA, szelén és D vitamin szint.
Az a vicc egyébként, hogy egyszer már voltam ilyen hő térképes vizsgálaton, és ott is látták a gyulladást, de akkor erre senki nem mondott semmit. A reflexológus, akihez hónapokig jártam, állandóan mondta, hogy be van gyulladva a pajzsmirigyem, tök mindegy, hogy a vér eredményeim jók, akkor is gyulladt. Na, de legalább, most ennek a kezelésére is sor kerül végre:) A Meforálból egyelőre 1000 mg-ot szedek / nap. Meglátjuk kell-e majd emelni. A Mastodynont most nem szedem, azt mondta szerinte felesleges. Nem baj, úgyis annyira utáltam már…blöa. Több, mint 40 percet voltam benn nála egyébként.

És a diéta…lehet vissza kéne állnom. Őszintén szólva a teljes mértékben nyers étkezést nem tudnám megvalósítani, a mai ebéd is nagyon nehezen csúszott le a torkomon:D A paleot viszont mindenképp be szeretném iktatni, de csakis úgy, hogy a CH-t számolom. (Ma pl. sajtos, almás, zöldséges muffint sütök, de szeretnék majd mák muffint is, amiből csak annyit eszem majd, amennyit szabad:)) A nyers étkezésből is megtartom a zöld turmixokat, uzsira fincsi lesz:) És persze a salátákat is + néha rendelek majd aszalt krékereket, mert azok igazán finomak.
Azért látszik mennyire bizonytalan vagyok a napokban, egyik nap ezt gondolom, aztán meg azt…de nem baj. Lassan biztosan kikristályosodik, hogy mi lesz a helyes út:)

12 megjegyzés:

Favics Eszter írta...

Woow, anyam! En meg csak itt vasalgatok egesz delutan egymagamban. Ezek igen jo hirek. Hat igen ez nekem is fura volt hogy miert eroltetik azt a gyogyszert amitol nem menstrualsz. Nagyon izgulok, hogy helyre gyere hamar es kivancsi vagyok a vervetelre. Ezekre beutalot irt?

Favics Eszter írta...

Es ez tenyleg mekkora mar, hogy par napja meg ugy tudjuk, hogy ot honapos a varolista a dokihoz, erre ma meg. En ma csak szolidan arra gondoltam, hogy terhes vagyok :DDD A hetvegere nem varom a verzest.

Rita írta...

Ugye-ugye? és nem is 5 hónap, hanem 8 hónap, hiszen júniusra kaptam időpontot:D nagyon ügyi vagyok:D

Szerencsére ingyen lesz a vérvétel:) Ahol dolgozik a kórházban, ott csinálják:) jupiiiiiiii

Eszter, gondolj csak erre...nekem bejött ma:)

Havanna írta...

Ez tényleg pozitív nap:))
A pm. gyulladásra nem kaptál gyógyszert???

Rita írta...

Áááá, még nem. Tudod, még pénteken vérvétel, gondolom utána dönt a doki:)

Havanna írta...

Oh, értem....Én ilyen vagyok, ha kiderül vmi akkor, csináljuk, oldjuk meg minél hamarabb.
T-hez visszamész??

Bánat utca... írta...

Rita, ügyes vagy!!És hál'istennek türelmetlen, mert így kiharcoltad a mai napot!!Le a kalappal!!Puszillak!!

Rita írta...

Havanna, persze én is ilyen vagyok...hajjaj:D de most nem hajt a tatár. Először is bizonyosodjunk meg a gyulladásról vérvétellel is:) T. dokihoz nem hiszem, hogy vissza megyek, de persze semmit nem vetek el. Abban reménykedem, hogy hamarosan elfelejthetem, hogy egyáltalán létezik ilyen, hogy endokrinológus:D

:) Csibu, várom a bejegyzésed;) Már nagyon hiányoltalak!

Audrey írta...

Jaj Csajok, avassatok be, hogy ki ez a szuper doki.. szerencsére nekem egyelőre nem kell, nem nyújtom a listát, de ha úgy alakulna, gyűjtöm a jó szakemberek neveit :)
Hihetetlen, hogty ahány orovs, annyi vélemény.. de ez jobban hangzik, és nagyon alaposnak! :)

Rita írta...

Audrey, küldj nekem egy emailt, és elküldöm;) (eddig nem írtam semmi konkrétumot egyik dokiról sem itt a blogon, ezért őt sem adnám ki, de email-en bárkinek, bármit;))

Popi írta...

Örülök, hogy sikerült bejutni és annak is, hogy ilyen jó a doki!

Rita írta...

Köszi Popi...hát nagyon remélem, hogy tényleg jó:D N