2012. július 18., szerda

Történések


Tegnap újra itt járt nálam a Jera masszázsos csajszi. Valami lehet ebben a masszázsban, mert a múlt héten, pár nappal a masszázs után megjelentek a szokásos pms tüneteim. Mellfájdalom, hőhullámok, magas alaphő, vasárnapra pedig olyan lett az arcom, mint egy kamasznak. Szóval most nagyon kíváncsian várom az elkövetkező napokat, várom, hogy megjön-e…ami lássuk be, nagy csoda lenne.

Tegnap este a Szent Imre kórházban is jártunk. Na, nem kell rosszra gondolni:) Még pár hete, vagy talán hónapja, rátaláltam a kórház honlapján egy szülésfelkészítő előadássorozatra. Akkor fel is hívtam őket, megkérdeztem, hogy még nem kismamaként is lehet-e menni? Ingyenes-e? stb. Nagyon kedves és lelkes volt a szülésznő akivel beszéltem, és mondta, hogy természetesen ingyenes és menjünk nyugodtan. Mivel az első előadáskor Münchenben voltunk, így az kimaradt, de a tegnapi 2. előadáson már ott voltunk. Igen, nem egyedül mentem, az én drága férjecském is elkísért (pedig nagyon fáradt volt szegénykém, majd elaludt). 

Tegnap az intim torna volt a téma. Nagyon érdekeseket hallottunk, így el is határoztam, hogy mindenképp fogok járni (nem is én lennék:D). Csak még azt kell eldöntenem, hogy mikor menjek. Kezdődik ugyanis egy tanfolyam a jövő héten, de az 16.000 forintba kerül (3 nap, napi 3 óra) és kezdődik egy szeptember elején (5 hét, heti 2 óra) is, ami ingyenes a XI. kerületieknek. Viszont, nekem sajna előreláthatólag nem jó a szeptember, hiszen akkor kezdődik pont a lombikunk és friss beültetéssel nem biztos, hogy kellene mennem. Szóval most picit dilemmázok, bár azt hiszem inkább az ingyenes lehetőségre gyúrok, ha már megadatik, érdemes kihasználni.

Csomó nagy pocakos kismama volt az előadóteremben és talán 4-5 férfi. Volt egy hölgy is, aki a Humancell-től jött. Osztogatott szórólapot és tartott egy rövid előadást. A végén pedig elkérte a nevünket, email címünket (persze nem volt kötelező), és a várható szülés időpontját….én beírtam, hogy 2013, nyár :D 


Tegnap lakk csere is volt:) Már rég megvettem ezt a lakkot, de még csak most festettem ki vele az összes körmömet először. (Nem értem miért, hiszen nagyon tetszik ez a szín.) Nagyon kis nyárias. A gyűrűs ujjamra még csillámot is festettem. Ez persze annyira megtetszett, hogy majdnem az összes körmömre tettem belőle...de mivel félek, hogy akkor nagyon gagyi hatása lesz és moshatom le az egészet, inkább maradtam az eredeti verziónál.


2 megjegyzés:

Bánat utca... írta...

Nem szoktál csuklani? Ma is a dm-be voltam és voltál eszembe, mert megőrültem mikor megláttam a körömlakkokat:)))) Na mondom Rita ide beszabadulna:DDD

Rita írta...

:D azt mondod megszállott vagyok?