2012. június 7., csütörtök

Maradunk, folytatjuk


A tegnap reggeli letargiám után, végülis nem is zárult olyan rosszul a nap. Mikor megérkeztünk az intézetbe, mindenki nagyon kedvesen fogadott bennünket. Tanár Úr behívott a szobájába, leültünk és elkezdtünk beszélgetni. Először is elnézést kért. A mappámban lévő nyilvántartási lapot elnézték egyszer és többször már nem nézték meg. Ez volt a magyarázat. Nem firtattuk tovább, mert nem éreztük értelmét. Hiszen akkor és ott, abban a pillanatban úgy döntöttünk magunkban, hogy maradunk itt. Így vádaskodni, fenyegetőzni, számon kérni nincs értelme….szerintünk. 

Inkább arra felé próbáltam terelgetni a beszélgetést (én beszéltem végig, férjecském meg erősített:)), hogy hogyan tovább, milyen legyen a következő stimu. Erősen érzékeltettem, hogy a múltkori kis 35 petesejtes akció annyira nem jött be, így szeretnék valami humánusabb kezelést. Meg is beszéltük, hogy most más hormon készítménnyel próbálkozunk majd. Elértem, hogy augusztusban csinálnak egy méhbiopsziát is, ez elvileg segíti majd a következő (szeptemberi stimus) ciklusban az endometrium felépülését.

Ezeket le is jegyezte Tanár Úr a kezelési mappámba, így tuti nem lesz elfelejtve nyár végére. Úgy tervezem, hogy augusztus 6-án megyek konzultációra, ahol megbeszéljük, hogy pontosan mikor legyen a biopszia….mondjuk a rákövetkező hétre jó lenne. Azután 1-2 hét nyaralás a Balcsin, és a szeptember eleji ciklusban indul a stimu. Abban is megállapodtunk, hogy ha megint elszállnak a petefészkeim, akkor nem lesz beültetés, hanem lefagyasszák a kicsiket és majd a következő ciklusban beültetjük őket.

Ma-holnap azért írok még Tűű dokinak is, és leírom neki a történteket. Megkérdezem tőle, hogy a Mastodynon cseppeket továbbra is kell-e szednem, valamint azt, hogy szedjek-e valamit (mondjuk Duphastont) annak érdekében, hogy júliusban megjöjjön. Vagy hagyjuk, mint ahogy azt az intézetben tanácsolták, és majd augusztusban a biopszia után teszünk érte, hogy megjöjjön. Mert, hogy nekem sajna nem nagyon van ciklusom, 28 napos, meg aztán pláne:(
Szóval addig is pihi. Azaz próbálok odafigyelni a diétára, sokat-sokat sportolok, mint eddig. Szeretnék az augusztusi nyaralás előtt elmenni egy kisnyaralásra is:D És tulajdonképpen már el is ment ez a 2 hónap nem igaz?

Ja, és a fagyi persze nem maradt el:) 3 gombóc + tejszínhab:P

4 megjegyzés:

Bánat utca... írta...

Nagyon örülök hogy így érzel!!Én is szeptemberi lombiokos leszek ha MINDEN IGAZ:)

Rita írta...

Jaj, de jóóóóóóó, hajrá szeptember:)
Nekem egyszer, még tavaly novemberben, azt mondta egyébként egy jósnő, hogy idén ősszel fog sikerülni:D

Bánat utca... írta...

most látom hogy "lombiokos"-t írtam:DDD
Fog hát!Sikerül mer én aszmondom:DDD

Rita írta...

A humor a véredben van:D...ha nem figyelsz, akkor is:)