Az első

A 2. laparoszkópiás műtétem után nehéz volt. Eltelt pár hónap, mire rászántuk magunkat, hogy felkeressünk egy lombik intézetet. A Forgács Intézet mellett döntöttünk. Az első konzultációnk 2010 szeptemberében volt. Nem emlékszem már a sorszámunkra, csak arra, hogy 1 év volt a várakozási idő. 1 év… Akkor elhatároztuk, hogy nem várunk addig, bevállalunk egy fizetős lombikot. De előtte még rendbe akartam tenni magam, ugyanis nem elég, hogy nincs petevezetékem, Pcos-em és inzulinrezisztenciám is van. Felkerestem egy endokrinológust, aki felírta a merckformint, valamint folytattam az akkor már majdnem egy éve elkezdett diétámat és a minden napi mozgást. Eltelt 3 hónap, de nem javultak az eredményeim. Új gyógyszert kaptam. Ekkor mehettünk volna az első lombikunkra, de nem mertem bevállalni. Újabb 3 hónap, de az a gyógyszer sem hatott. Megkaptam a 3. féle gyógyszeremet. Majd megint 3 hónap „próba” következett, amit egy 4. gyógyszer + D vitamin követett. Csak teltek a hónapok, de nem történt semmi. Ez azonban az én döntésem volt. Az orvosok engedték volna, hogy belekezdjünk a lombikba, csak nekem nem volt bátorságom hozzá. Meg akartam teljesen gyógyulni. 

Ez a 4. féle gyógyszer azóta is maradt, Janumet a neve. Igaz, ami igaz, túl sok javulást ez sem eredményezett szerintem, ennek ellenére 2011 szeptemberében belevágtunk a lombikba. Volt bennem egy kis félsz, az elején nem voltam 100%-an biztos magamban, a döntés után azonban már csak pozitívan tudtam gondolkodni. Eszembe sem jutott, hogy nem sikerül. Minden szépen alakult, jól reagáltam a hormonokra. Talán túl jól is. 35 petesejtem lett. Ebből az első napra 21, az 5. napra 6 szépséges blasztó baba maradt, és mivel a dokik is biztosak voltak a sikerben 2-t kaptam vissza. 4 babából eszkimóka lett.

Sajnos annak, hogy 35 db petesejtem lett, meg lett az eredménye. Iszonyatosan nagy volt a hasam, de erre nem kaptam semmit. (Pedig azóta kutakodtam, és biztosan állíthatom, hogy túlstimulálódtam. Akkor viszont miért nem kezeltek ezzel?) 3 nap múlva hirtelen mintha a hasamban lévő folyadék felszállt volna a tüdőmbe. A hasam szinte lapos lett, viszont nem nagyon kaptam levegőt. + még egy tünet jelentkezett, elkezdett fájni a jobb vádlim. Miután egész éjjel egyáltalán nem aludtam, felhívtam az intézetet. Azonnal behívtak vérvételre. Mire hazaértem, már alig tudtam menni, annyira fájt a lábam. Na, akkor pánikba estem. Gyorsan net elé ültem és elkezdtem a trombózis tünetei után kutakodni. Ezután hívott a dokim, hogy nagyon magas lett az egyik, trombózisra utaló véreredményem. Trombózis és tüdőembólia gyanúval azonnal kórházba utaltak, és a hormonokat is abba kellett hagynom. MR és mindenféle ultrahang vizsgálat következett, a baba miatt CT-re nem mehettem még. Az MR 1 órás volt, már majdnem megnyomtam a pánik gombot. Nem találtak embóliát szerencsére, csak rengeteg vizet a tüdőmben. Trombózist sem találtak, de ennek ellenére vérhígítót kaptam, szúrtam magam két hétig. Miután abba kellet hagynom a progeszteront is, persze 5 nap múlva megjött. Világossá vált, hogy nem sikerült. HCG 1,21 volt. Ezután megcsinálták a CT-t is. Negatív lett és addigra már a tüdőm sem fájt. 1 hét után haza mehettem….a lábam még hetekig nagyon fájt és azóta is fáj. Hol jobban, hol kevésbé.

Minimum 3 hónap szünetet javasoltak. Addig megcsináltattuk a trombózis vizsgálatokat. Leiden, MTHFR, stb. A Leiden negatív lett, az MTHFR viszont heterozigóta, ami azt jelenti, hogy olyan vitamint kell szednem, amiben biológiailag aktív folsav van.