Eltelt majdnem 10 év...

Mostanában gondolkozom, hogy újrakezdjem-e a blogot. Lassan 10 év telt el az utolsó bejegyzésem óta, őrület, hogy megy az idő. 

Ha folytatom is, a téma már nem a régi. Nem jellemző rám, hogy feladok valamit, de ezt az egyet az életemben, ezt feladtam. Belefáradtam. A csodákban persze még hiszek, ha az én esetemben ez gyerekesnek is hangzik.

Szóval lassan eltelt 10 év...ami az utolsó 2 évben teljesen a feje tetejére állt, lelkileg nagyon megterhelő időszak, sosem éreztem még ilyet. Saját magammal sosem kellett elszámolnom, 2 éve azonban megléptem valamit magamért, és ezzel egy őrült nagy lavinát indítottam el a mélységek és magasságok megélése és az önismeret útján. Jöttek új szerelmek az életembe. Előbb egy tevékenység, ami új, merőben más élet lehetőségét kínálja, két éve pedig valaki, aki szorosan kapcsolódik az elsőhöz :)

De mindez nem könnyű út, legalábbis nekem nem, akiben nagyon erősen dolgozik a lelkiismeret-furdalás, aki (még) nem tud csak a jelenben élni, akinek túlságosan fontos mások véleménye, aki önfeláldozó alkat, és aki mindig is másokat helyezett maga elé.

Egyszóval, ha folytatom, már nem az anyává válás lehetőségét keresem majd (bár Szofi által anya lettem, még ha ezt majd csak akkor tapasztalom is meg, ha újra egy helyen leszünk), hanem önmagam, a boldogság és a biztonság megtalálása lesz a cél, és persze szeretném megmutatni azt, ami megváltoztatta az életem.

Szofinak

Vajon elmúlik egyszer a lelkiismeretfurdalás érzése? Vajon túl tudom magam tenni azon, hogy az én hibám is lehet? Hogy az orvosom nem figyelt eléggé? Tudom, érzem, hogy kapunk még egy esélyt, de mi lesz, ha mégsem? Azt hogy fogom túlélni? Egyáltalán a te elvesztésedet, Szofi, hogy élem túl? Lesz idő, amikor enyhül a fájdalom?

Te mutattad meg, hogy igen is szeretnék gyereket, hogy szeretnék természetes úton szülni, de ami a legnagyobb ajándék, hogy ANYA lettem általad! Még így is, hogy nem láttam a mosolyod, nem éreztem a bőröd illatát, nem simogattalak, nem ölelhettelek. 

Minden gondolatomban benne vagy Szofi. Minden nap, minden percében, minden könnycseppben, minden sóhajban, Apukád minden mosolyában, minden ölelésében. Itt vagy velünk, a szívünkben mindörökre!

Szofinak

Bárcsak kapnék tőled egy jelet. Egy hangot, egy érintést, hogy tudjam, jól vagy. 

Vigyáz valaki rád odafenn? 

Úgy féltelek.

Szofinak

Az életembe léptél,

máról a holnap így lett más...Veled.

Mert értelmet nyert minden,

megköszönni mindezt hogy tudnám most...Neked.

Jobban szeretlek, mint valaha hittem.....

Szofinak

Drága Kislányom,

május 25-e volt, amikor először megéreztem, hogy jössz, hogy minket választottál. Olyan izgatott voltam, és olyan boldog….és most…most annyira hiányzol!

Úgy képzelem, hogy egy puha felhőn üldögélsz, onnan vigyázva ránk, figyelve minket. Szerettem volna jó Anyukád lenni, és csak remélni tudom, hogy megbocsájtasz azért, amiért ez most nem sikerült. Ha majd eljön az én időm is, ígérem, bepótolom. Nagyon szeretlek!!! 

A leggyönyörűbb emlékeim közé rejtelek.

Majd a következő

 

Nyh ma 4,valamennyi. (Mondtam én, hogy Tanár Úr nem mért a múlkor.) Eléggé elkeserítő. Igazából nem is tudom, hogy van-e éretelme folytatni....a Kaáliban sem.

 

Most leállok az  ösztrogénnel (juhuuu, ennek azért örülök) és a Fraxival. Követetkező ciklus 3. napjától kezdük megint. Lesz megint Gonal, meg ösztrogén, meg a Fraxi, Aspirin, 7. naptól két naponta Nivestim kezelés és most először kapok Prednisolont is a 7. naptól. A Viagráról most nem beszéltünk, de mivel otthon csücsül a hűtőnkben, így lesz az is.

 

Sajnos az van, hogy szerintem a Kaáliban sem tudnának ennél többet tenni értem. Az agyamba van még egy virtuális tükrözés, hogy megnézzük, hogy összenőt-e megint, vagy mi, de nem tudom, mi legyen. Ha erre megint benevezek, akkor csúszunk még egy hónapot, mert azt közvetlen a menstruáció után kell megcsináltatni.

Vagy azt csináljuk, hogy megpróbáljuk ezt a Nivestimes, szteroidos kezelést, és ha most sem nő a nyh, akkor úgysem lesz beülti, és akkor viszont el kell mennem egy rendes tükrözésre, nincs mese, mert akkor tuti megint összenövés van.

 

Mennek a hónapok....(De most valahogy nem csüggedek. Ez van.)

Pár szóban a máról (9. cn)

Nyh 6 mm, mondjuk arra nem emlékszem, hogy a Tanár úr lemérte volna...szerintem csak szemre saccolta. Megkaptam a Viagrámat, amit majd csak a jövő héttől használok. Mától 3×2 megy az ösztrogénből, amitől picit félek azért, mert 2 éve elájultam, amikor emeltünk az adagon. Hétfőn megyek megint. Melleim eléggé fájnak, és furi, de a petefészkeim is. Pedig elvileg most nem dolgoznak.

Progi pótlásként Utró és Crinone gél megy majd. Mondtam Tanár úrnak, hogy legutóbb a progi szuritól csúnyán kiütéses lettem, ami a mai napig vissza-vissza tér, úgyhogy emellett döntött.

Újabb lépéssel előrébb :)

Ettünk ország tortákat. A cukormentes felejthető, a cukros finom, de abból csak pár falatot ettem. ;)

Ui.: Aludtam délután, és azt álmodtam, hogy beülti után vagyok és vérzek....kezdődnek a rossz álmok?

Túl laza

 

Ez persze jelenthet jót is, nem tudom. Mindenesetre tegnap befaltam egy jó nagy adag csokit. Jó pár hónapja már, hogy rájöttem, nem ezen múlik, úgyhogy nem érdekel, én nem szorítok most meg, eszem, ami jólesik. (Mostanában pl. rá vagyok kattanva a mozzarellára is.) Torna megy mellette persze, de más odafigyelés nem feltétlenül.

 

2014 január óta tudom, hogy valaki vigyáz rám, és segít. A tavalyi év nagyon sikeres volt, ez az idei is jól indult, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy ez így folyatotódik szépen. Persze vannak rosszabb napok is, van, amikor egyáltalán nem érzem, hogy sikerülhet. De valahogy akkor is ott van bennem, hogy tök mindegy, hogy én mit érzek, mert úgyis sikerülni fog.

 

Mert ha egy betondzsungel repedéseiben fel tud nőni egy kis virág, akkor talán még az én méhem is képes lehet arra, hogy életet hordjon ki. Ebben bízom rettenetesen.

 

 

És valahogy most az ikrek iránt is elfogadóbb vagyok, sőt. Nem is gondolom azt, hogy csak egy lesz. Úgyhogy ez az új jövőképem :)

 

 

 

Fogalmam sincs, hogy mi lesz....

Szerdán megjött, ma már csak barna. Ha akarom 2 napos volt, ha akarom akkor csak 1...és az is gyér. Asszem bártor (vagy inkább hülye) vagyok, hogy belevágtunk. De ez van. Most már a JóIsten kezében vagyunk.

 

 

 

 

Hullócsillag

Azért este, így az első szurinál volt egy pillanat, amikor bőghetnékem támadt. És nem az örömtől, hogy kezdünk, hanem inkább a nagy sajnálatban, hogy miért kell nekem ennyi mindent tennem ahhoz, ami másnak csak egy gondolat? De nem sírok. Másnak meg biztosan más megy nehezen.

 

Tegnap persze nem láttunk egy hullócsillagot sem. Mondjuk egy 15 emeletes ház van a szomszédban, amiből dőlt a fény, szóval ne is csodálkozzunk. Kaptam viszont reggelre hullócsillagot a hasamra. Amit először természetesen JELNEK vettem, aztán úgy pár perc múlva rájöttem, hogy ezt a jelet én csináltam tegnap este....nem ment be a tű ugyanis elsőre. :)

 

mondjuk én csak 3 szúrásra emlékszem

Valaki segíthetne, hogy a megérzéseimet hogyan lehet kikapcsolni egy időre. Amikor nyelvvizsgáztam, olyan jó volt tudni, hogy sikerül. Anyának is mondtam, hogy "Anya. Még nem tudom, hogy hogyan, de sikerülni fog." Valahogy éreztem a zsigereimben. Persze, ha a nyelvizsgánál is ez lett volna az 5. próbálkozás, biztosan vegyült volna jó adag félelem is a jó megérzések közé. Most ennyire mélyen ezt nem érzem, mégis ezt szoktam mondani magamban, hogy:

 

"Még nem tudom, hogy hogyan, de sikerülni fog."