Pszichológusnál - 5.

Ma is, mint mindig, nagyon jó volt Elviránál. Most fordult elő először, hogy sírtam is az ott létem alatt.

Azt kezdtük el kapirgálni, hogy vajon mi lehet az ok, amiért tagadom az anyaságot. Mert erről van szó, ez egyértelmű (még számomra is). Először Gézával (most, hogy már kitettem a fényképem, tök mindegy, hogy G-t írok, vagy a férjecském nevét) kapcsolatosan kérdezgetett, azt mondta, mivel nem volt előtte sok kapcsolatom, így úgy gondolja, hogy talán itt lehet a bibi. 1-2 dolgot leszámítva, amik igazán banálisak (Elvira szerint is), a férjecskémmel kapcsolatban egyelőre nem találtunk semmi. Ez az 1-2 dolog pl. Géza gyerekkora, a szülei, akik elváltak stb. Na, ekkor kezdtem el sírni, mert olyan nehezemre esik erről beszélni. Úgy sajnálom szegénykémet a gyermekkora miatt. Azt mondta Elvira, hogy fantasztikus, hogy így reagálok erre. Ez messzemenően túlmutat az empátián, itt látszik, hogy mennyire szeretem Őt. De ezt a fájdalmat nem nekem kellene elsírnom, hanem Gézának…beszélgetek is majd vele azt hiszem. De nekem kell kérdezgetnem, mert ő magától nem szeret erről beszélni:(

Mondtam Elvirának, hogy a másik dolog, ami a gondolataimban van, az az anya-lánya kapcsolatok a családunkban. Jó a kapcsolatunk (nagyon szeretem az anyukámat, és viszont is igaz ez), de mégsem az a klasszikus, odabújós, puszilgatós, simogatós. Ez a kapcsolat Apával és az ő anyukájával meg van, de Anyával és az ő anyukájával nincs:(

Elvira erre vezette vissza nagyon érdekesen azt, hogy én ilyen korán elkezdtem fiúzni, azaz szexuális életet élni. Azt mondta, hogy most már érti, és ő megbocsájt annak a kamasz kislánynak (azt mondta, hogy beismeri, hogy két hete picit rosszallta, hogy én ilyen korán megestem, de most már érti az okokat) és engem is arra buzdított, hogy bocsássak meg neki, azaz magamnak.

A szex-el kapcsolatban is beszélgetünk pár érdekes dologról. Bocsánat, hogy ha túl intim leszek, de leírom, hátha másnak is érdekes lehet.

Szóval meséltem Elvirának, hogy a szüzesség elvesztése előtt is volt testi kapcsolatunk, azaz petting életem első fiújával, és azt nagyon élveztem, egyértelműen volt szexuális kultúrám (pl.:orgazmusom). A szüzesség elvesztésével azonban ez megszűnt, mintha elvágták volna. Abban a kapcsolatban ezután már soha nem is volt orgazmusom. Erre rájött még a menstruációm rendszertelensége is. Ebből Elvira leszűrte, hogy akkor, az első aktus után szembesültem azzal, hogy ezentúl lehet gyermekem….és akkor kezdtem el hárítani az anyaságot. Az orgazmus hiányával és a menstruáció hiányával. Mert ugyebár, ha nincs peteérés, gyerek sincs. És való igaz, hogy jó pár évem rettegéssel telt, hiszen nem akartam teherbe esni természetesen.

Ekkor döbbentem rá, hogy basszus én még most is hárítok. Egyrészt szépen elintéztem, hogy soha többé nem lehet csak úgy gyermekem, másrészt továbbra sem példa értékűek a ciklusaim. A legutóbbi lombikunk pedig az élő példa, hogy még mindig….A lombik előtti menstruációm nagyon nehezen jött meg, annak ellenére, hogy az előző két hónap egész jó volt ezen a téren. A másik, amiről eddig nem írtam, hogy attól a pillanattól, hogy tudatosult bennem, hogy akkor kezdünk, nem volt orgazmusom. Egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy nem sikerült (majdnem két hónapig). Egyszerűen nem ment. Ezt persze megmagyarázhatjuk a stresszel is, de számomra sajnos egyértelmű, hogy miért reagáltam így:(

De most már jó. Érzem, hogy jó úton haladok. Hogy egyszer csak megbocsájtok magamnak, csak elpárolognak belőlem az anyaság hárítását elősegítő gátak. Amikor hazafelé sétáltam, ezen gondolkoztam, a megbocsájtáson önmagam felé…és sírtam.