Tegnap

Tegnap délután jógázni voltam az én kedves J. barátnőm jóvoltából Dunaharasztiban. Előre szólok, hogy lehet, hogy túl sok lesz a misztikumból:)

Mielőtt ezt részletezem, elmesélem, hogy miért is nem voltam ott a beígért sütikkel a találkozón, veletek:( Szóval lelkesen megsütöttem reggel a datolyás kekszet (receptet teszek fel). Úgy volt, hogy 3 körül hív J., hogy 4 körül legyek egy megbeszélt helyen. 14.45-kor, amikor már majdnem az Oktogonnál jártam, csöng a telefonom. J. volt, hogy most végzett, és férjestül, picibabástúl vár a Blahán....:( Így kénytelen voltam visszafordulni. Pedig már olyan közel voltam...nah, mindegy, majd legközelebb!

Visszatérve a  jógára. Megérkeztünk, és nekem már akkor kezdett fájni a fejem. Amióta szedem az ösztrogént, azóta többször fájt már sajnos. Most nem vettem be gyógyszert, mert gondoltam, talán majd a jógától elmúlik. 6-kor, egy női jógaórával kezdődött a 3 órásra tervezett összejövetel. J. tartotta, nagyon ügyes volt...imádok jógázni. A fene egye meg, hogy kihagytam ezt a 3 évet (2010-ben jógáztam egy évig). 

Ezután kezdődött a nem mindennapi rész. Először volt transzlégzés. Ezzel a módszerrel és az utána következő meditációval, a szeretetenergiát próbáltuk behozni, a belső gyermeket (önmagunkat) felszabadítani. Nagyon érdekes volt a légzés, pláne így, hogy voltunk vagy 15-en a teremben. 

Miután végeztünk a légzéssel (talán 10 perc lehetett, vagy több, nem is tudom, nem nagyon volt ott időérzékem), egy vezetett meditáció segítségével meg kellett keresnünk gyermek önmagunkat. Nekem, mindig, amikor ilyen feladat van (a pénteki jóga órákon is be-be tesz J. egy ilyen meditációt), a 4 éves önmagam jön elő. Nagyon jó kis gyakorlat. Volt, hogy el kellett képzelni, hogy egy széken ülök, velem szemben egy másik széken, pedig szintén én, kicsiben. És beszélgetni kell azzal a kislánnyal. És komolyan mondom, ez olyan jó érzés! Amikor ez a székes meditáció volt, akkor nekem pl. azonnal az jött be, hogy ez a kislány odahajol hozzám, megfogja a hasam, és ott egy kisbaba. Tudom, hülyeség, de olyan megható volt. Aztán volt olyan is, hogy egy alagútba kellett bemenni, és nézni, ahogy az alagút falán sorakoznak a gyerekkori fényképeim. Majd, annál, ahol érzem, meg kellett állni. Én a 11-12 éves önmagamnál álltam meg, viszont akkor már a karomban volt egy 1-2 év körüli kisbaba. Az én gyerekem. Ott is beszélgetni, ölelni kellett az akkori önmagunk. És, ez is jó volt, valahogy szeretettel töltött fel.

Tegnap is egy alagúton kellett bemenni, 10 lépcsőfokon lemenni, majd belépni egy szobába. Ez a szoba nekem fényes, és vakítóan fehér volt, benne azzal a 4 éves kislánnyal, aki voltam. Szomorú volt és elhagyatott. Odaléptem hozzá, megöleltem, és felvittem, az alagútból is ki. Mostantól, ha úgy érzem, mindig visszagondolhatok erre a kislányra. Meditálás közben előcsalogathatom és adhatok neki a feltétlen szeretetből. És komolyan mondom, ha erre gondolok, mindig elönt ez a szeretet hullám. Hihetetlen.

Ez elég misztikusan hangzik, és nem is tudom rendesen leírni. De jó volt és ez a lényeg. 

Ezután 40 perc Théta meditáció, azaz betöltés volt. Itt is meditatív állapotban, a vezető különböző szövegeket olvasott, amiket tulajdonképpen így betöltöttünk a tudatunkba....vagy valami ilyesmi. Erről is nehéz beszélni. Csak azt tudom, hogy sokat adott a tegnap este, és örülök, hogy most ezen az úton vagyok.

Jóga alatt nem fájt a fejem, el is felejtettem. Mikor eljöttünk, és beültem a kocsiba, na, akkor viszont rázendített. Olyan rosszul lettem, hogy mire hazaértünk (22:30), ott tartottam, hogy mindjárt kidobom a taccsot. Jó kis migrénem kerekedett hirtelen. Most is érzem. Meg a hasamat is, a melleimről meg ne is beszéljünk. Csak lenne már egy hét múlva. Akkor veszem be az utolsó gyógyszert. Rá 2-3 napra pedig végre megjön, eltűnik végre az a szemét (ahogy S. doki fogalmazott a minap) a méhemből!!!!!