Mostanában tudjuk kicsit gyakorolni a gyereknevelést. A "kicsit" szónak azért van jelentősége.
Arról van szó, hogy lakik a szomszédban egy 4 éves kislány, akinek nagyon jóban vagyunk az anyukájával. Mivel én itthon tengetem az életem napközben, ezért még a nyaralásunk előtt két hétig én vittem őt reggelente a táborba. Fél-egy óra volt az egész naponta, tehát tényleg csak egy kicsit tapasztalhattam meg, hogy milyen lehet egy 4 éves anyukájának lenni, de ez azért elég volt arra, hogy rájöjjek, hogy jó. Élveztem ezeket a reggeleket. Azt is, amikor elesett és sírt és nekem meg kellett nyugtatnom. És azt is, amikor rá kellett szólnom, mert bután viselkedett vagy hisztizett.
Ma és tegnap, és lehet, hogy ezentúl gyakrabban, pedig én mentem érte az oviba, majd utána 1-2 órát még itthon volt velem/velünk. Beszélgettünk, mesét néztünk, megkajáltattam. Olyan vicces volt, mert ma, hogy Géza is itthon volt, feküdtek egymás mellett a kanapén, mesét néztek (Géza jókat hahotázott rajtuk) kicsilány ette a kaját, Géza meg leste, hogy mikor eszi le magát, mikor morzsázza össze a kanapét, mikor keni össze a ruháját és főleg a kanapét. Mint egy kiképzőtiszt :D (mindezt azért kedvesen!)
Mondtam Gézának, hogy ha elsőre összejön, a mi gyerekünk is pont ennyi idős lenne. Szerintem jók leszünk nagyon a szülőszerepben....erre jutottam :)
7 megjegyzés:
Hát persze, jogy jók lesztek!
Szerintem is! :)
Naná! :)
De tok jo! :)))
Szerintem is :)
Rita, szuperek lesztek :-):-)
Gyakorolj csak :-) nemsokára a Tiétekkel fogod!
Megjegyzés küldése